Eláruljuk, mi az az 5 mindennapos tevékenység, ami után minden esetben kötelező kezet mosni, ha nem akarsz megbetegedni.

Bevásárlás után

A bevásárlókocsit, illetve a -kosarat naponta rengetegen megfogják, így helyesen teszed, ha a boltból hazaérve azonnal kezet mosol. A Cheatsheet azt írja, több százezer baktérium telepszik meg ezeken, amelyek között akad a súlyos problémákat okozó E-coli is.

ATM használata után

Talán mondanunk sem kell, az automaták nyomógombjain vagy érintőképernyőjén mennyi baktérium telepszik meg. Sokak szerint ezek legalább annyira piszkosak, mint a nyilvános vécék. Hogy elkerüld a hasmenést és egyéb fertőzéseket, jobb, ha azonnal kezet mosol utána.

Moss gyakran kezet, ha nem akarsz megbetegedniForrás: Thinkstock

Repülés után

Sokan nem is gondolnák, de a repülőgép is tele van kórokozókkal. Legyen szó a karfáról, a párnáról vagy a mosdóról, mindegyik dúskál a baktériumokban. Bár a zárt légtér miatt a levegő sem túl egészséges a fedélzeten – és ez ellen sajnos nem sok mindent tudsz tenni –, leszállás után mindenképpen moss kezet.

Kézfogás után

Baráti gesztus is lehet a kézfogás, ugyanakkor általa rengeteg kórokozót összeszedhetünk. A téli időszak során megfázást vagy influenzát is sokkal könnyebben elkaphatunk, ha gyakran rázunk kezet emberekkel.

Tömegközlekedési eszköz használata után

Nem meglepő, hogy a tömegközlekedési eszközökön naponta rengetegen megfordulnak, ezáltal lehetőséget adnak a baktériumok elterjedésének. Kapaszkodni buszon és villamoson egyaránt ajánlott, ezért ha hazaértél, feltétlenül moss kezet.