Kutatók bebizonyították, hogy néhány perccel a halál beállta után az agy bizonyos részei még működnek, még ekkor is érzékeljük a körülöttünk lévő történéseket.

Az újraélesztett emberek nagy része arról számolt be, hogy a szív leállása után is érzékelte a körülötte lévő világot. Hallotta az orvosok hangját, látta az embereket. Ez pedig egyértelműen arra utal, hogy a keringés leállása után is aktív marad az agy, vannak gondolatok, működik az érzékelés.

Kanadai orvosok azt állítják, hogy ez a folyamat a halál beállta után 10 perccel is működik még. A pupillák már nem reagálnak a fényre, keringés sincsen a testben, ám az agyi impulzusok ilyenkor a mélyálomhoz hasonlatosak, még mérhetőek.

Az agy a halál beállta után 10 perccel is működik mégForrás: Shutterstock


A New York-i egyetem kutatói több, halálból visszatért ember beszámolóját gyűjtötték össze, amelyek igazolják a kanadai orvosok megállapítását. Most azt próbálják kideríteni, hogy a halál pontosan hogyan hat az agyra, és hogy a tudat mennyi ideig képes még feldolgozni az ingereket, amik ilyenkor érik – írja a Házipatika.