Kedvesével, Alföldy Annával utazott Ciprusra Hajdú Péter, ahol rosszul lett és kórházba került. 

Hajdú Pétert Cipruson váratlanul ágynak döntötte egy betegség, fájdalmas hasi görcsök kínozták, émelygett: kiderült, gyomorinfluenzát kapott. Egyik nap annyira felment a láza, hogy be kellett vinni a helyi kórházba.

Forrás: Facebook

"Négy napra utaztunk ki, ebből sajnos kettő és felet feküdtem. Sőt, kórházba is kerültem. Nagyon felment a lázam, rosszul éreztem magam. Az egyik kinti barátom bevitt a helyi klinikára. Lázcsillapítót kaptam, azt mondták az orvosok, ha nem megy le a lázam, akkor bent is kell maradnom, de végül fél nap után kiengedtek. Utána már jöttünk is haza" - mondta el a Ripostnak a műsorvezető, aki úgy véli, még itthon fertőződött meg, csak sajnos az út alatt jelentkeztek rajta a tünetek.