Agyérgörcs miatt kórházba került Demjén Ferenc

Fotó: Hirling Bálint - Origo -
agyérgörcs Demjén Ferenc intenzív osztály kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Blikk úgy tudja, hogy agyérgörcs miatt kórházba szállították Demjén Ferencet.

Rózsit agyvérzés gyanújával szállították a Szigetvári Kórház intenzív osztályára, majd a Pécsi Idegtudományi Centrumba. A legendás zenész állapotáról a sajtósa nyilatkozott a lapnak:
"Nagyobb az ijedség, mint a baj! Demjén művész úr múlt pénteken épp a csípőkorrekciós műtétje utáni második kontrollvizsgálatra készült, de miközben az otthonában a betegszállítót várta, a várakozás miatt egyre izgatottabb lett, mivel az első kontrollja úgy végződött, hogy a májusi koncertjeit is le kellett mondania. A gyógytornával jól haladt, mégis megijedt, hogy ez megismétlődhet. Annyira felizgatta magát, hogy a betegszállítóban rosszul lett, orvost kellett hívni hozzá. Először valóban azt lehetett hinni, hogy agyvérzést kapott."

Demjén Ferencet agyérgörcs miatt tartják altatásban Fotó: Hirling Bálint - Origo

Demjén egyik kollégája azt mondta, hogy a mielőbbi gyógyulás érdekében az orvosok altatják a zenészt. A lehető legjobb kezekben van, így joggal lehet hinni abban, hogy néhány hónapon belül visszatér a színpadra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.