Demjén Ferenc felébredt a kórházban a mélyaltatásból, és ébredése után először a feleségéhez szólt.

Mint arról beszámoltunk, néhány napja agyvérzés gyanújával szállították kórházba Demjén Ferencet. Később kiderült, hogy a 72 éves énekesnek agyérgörcse volt és az orvosok a felépülése érdekében egy darabig altatásban tartották. Szerencsére már felébredt az altatásból, és most az is kiderült, hogy ébredése után először a feleségéhez szólt, Rebecca ült ugyanis az ágya mellett.

Demjén Ferenc jobban vanFotó: Hirling Bálint - Origo

A Blikk azt írja, azért is fontos, hogy egy közeli hozzátartozó ott legyen az ébredés után, mert az agyérgörcsön átesett betegek jelentős részét a történtekkel szembesülve újabb sokk érheti, ez pedig magában hordozza az agyi érelzáródás újbóli kialakulásának veszélyét.

A lap úgy tudja, Demjén Ferenc a körülményekhez képest jól van, és nem emlékszik a rosszulléte körülményeire. Egyelőre marad az intenzív osztályon, még sok vizsgálat vár rá.