Tambudzai Makinzi szépségkirálynő volt, modellként dolgozott, egészen addig, amíg a rák egy ritka fajtája meg nem támadta a testét. Az arca teljesen eltorzult, egyetlen orvos vállalkozott csupán arra, hogy megműtse. Bár az operáció sikeres volt, a betegség visszatért. Tambu a róla készült dokumentumfilm elkészülte után 12 hónappal elhunyt.
"Amikor bevette a gyógyszert, amit hoztam neki a gyógyszertárból, elmúlt a fejfájása, de csak néhány órára. Akkor azt gondoltam: végre jól van. De ez csak a kezdet volt..." – idézte fel a betegség kezdeti szakaszát Tambudzai Makinzi férje. A szépségkirálynő és modell arcát a csontrák egy ritka fajtája, a kondroszarkóma támadta meg. Arca teljesen eltorzult, szemei is más helyre csúsztak, hatalmas fájdalmai voltak.
Az egygyermekes édesanya felvette a harcot a betegséggel, nem akarta a gyermekét anya nélkül hagyni – írja a Bors. 2015-ben egy londoni orvos, Ian Hutchinson ajánlotta fel a segítségét. "Évek óta ez az az operáció, amire vártam. Amióta ez az egész elkezdődött. Nem fogok meghalni, mert a kislányomnak szüksége van rám" – nyilatkozta a róla készült dokumentumfilmben Tambu. A tumor már olyannyira nyomta az agyát, hogy csupán hónapjai lettek volna hátra.
A professzor egy hatfős sebészcsapat élén műtötte meg a nőt, a 26 órás beavatkozás során egy kétkilós daganatot vettek ki. Ez a művelet sikeres volt, ám az arcrekonstrukció nem. A modell lábából és hátából operáltak ki szövetet, hogy újraépítsék az arcát.
A róla készült dokumentumfilm forgatásának befejeztekor úgy tűnt, hogy valóságos orvosi csoda az esete, ám a betegség visszatért. A nő a film elkészülte után 12 hónappal elhunyt.