Bal karját és az összes lábujját amputálni kellett Szvitacs Alexa asztaliteniszezőnek. Toxikussokk-szindrómával diagnosztizálták, amelyért a menstruációkor használt tampon lehetett a felelős. Most új célokat tűzött ki maga elé. 

Hat életmentő műtétet hajtottak végre Szvitacs Alexa asztaliteniszezőn tavaly augusztusban, akinek bal karját és az összes lábujját amputálni kellett. A sportolónál toxikussokk-szindrómát diagnosztizáltak, amelyet a menstruációkor használatos tampon okozhatott. 

„Most már magabiztosan kijelenthetjük, hogy nem zárható ki a tampon által okozott toxikussokk-szindróma. Az, hogy ez mennyire lesz igazoltan és egyértelműen bizonyított, még nem tudjuk” – mondta a Tényeknek dr. Biczó László, Szvitacs Alexa ügyvédje. Egy szakértői csapat és nemzetközi jogászok vizsgálták az ügyet, amelynek részleteit hamarosan nyilvánosságra hozzák. 

A sportolóért összefogtak a csapattársak, gyűjtést szerveznek, hogy speciális művégtagot kaphasson. Alexa jelenleg a csehországi Ostravában segédedző, célja, hogy paralimpiai bajnok legyen.

Az ügyvéd szerint a lány nem felelős a történtekért, a tampongyártó cég mellett pedig más is hibázhatott. Azt még nem tudni, hogy mennyi kártérítésre számíthat Alexa, de ez az ügy megváltoztathatja az elveszett végtagokért eddig megítélt kártérítések felső határát.