Ödémái miatt pokoli fájdalmakkal küzdött Király Linda
Life.hu
2019.08.29. 07:40
Gyomorszűkítő műtéte következtében fél év alatt 30 kilót fogyott Király Linda. Az énekesnőnél tavaly diagnosztizáltak daganatot az agyalapi mirigyében, valamint kiderült, hogy a pajzsmirigye sem működik megfelelően, ezért nem tudott korábban fogyni, sőt a súlya egyre csak gyarapodott. Linda rengeteg levelet kap olyan nőktől, akik hasonló cipőben járnak, mint ő, ő pedig azon van, hogy segítsen rajtuk.
"Fontos, hogy nem szabad feladni, én sem tettem, pedig sokszor olyan fájdalmaim voltak, hogy az ágyból is nagyon nehéz volt kikelni, mégis mennem kellett, csinálnom a dolgomat. A lábamban voltak ödémák, amik annyira fájtak, hogy a koncert végén már folytak a könnyeim a színpad mögött. A testemben több helyen is volt, de még az arcomban is. Tükörbe is alig szerettem nézni" - vallotta az énekesnő, aki hiába próbált mindent megtenni a fogyása érdekében, egyre csak hízott.
Most azonban úgy tűnik, megérte a harc, Linda rengeteget változott, ami a műtét, a diéta és a sport hármasának köszönhető. "Harminc kilót fogytam, és végre büszke vagyok, amikor belenézek a tükörbe, és főleg arra, hogy milyen utat jártam be, és kitartással mit értem el. Korábban fel sem ismertem magam, most jó érzés belenézni a tükörbe. Elégedett vagyok magammal, de van még munka. A heti hat edzés, a diéta és a folyamatos orvosi vizsgálatok nem maradnak abba. Nincs konkrét célkitűzésem, egy dolog fontos, hogy minél jobban érezzem magam a bőrömben" - mondta el.