Nekiesett az internet népe annak a kerekesszékes nőnek, aki egy jól sikerült képért cserébe felállt a Disney Worldben.

Kristen Waldbieser gyermekkönyvek írásával foglalkozik, és egyszerűen odáig van a mesefigurákért. Nemrég eljutott a Disney Worldbe, ami már régi vágya volt. Ekkor a kerekeszsékes nő megkérte egyik ismerősét, hogy fotózza le őt. Lábra állt és így pózolt.

Később azonban nem várt reakciókat kapott az internet népétől: meggyanúsították azzal, hogy csak eljátssza, hogy neki kerekesszékre van szüksége.

Ekkor Kristen tiszta vizet öntött a pohárba. Elárulta, úgynevezett POTS-ban szenved, ami azt jelenti., bármikor heves szívdobogás jöhet rá, megemelkedhet a pulzusa és hirtelen megszédülhet. Nem szabad megerőltetnie magát, hosszabb sétát sem tehet, fontos, hogy mindig nála legyen a kerekesszék, hogy ha a helyzet úgy kívánja, beleüljön.

Történetét elmesélte a közösségi oldalon is, hogy bizonyítsa, nem szabad azonnal ítélkezni – számolt be róla a Daily Mail.