A rák elleni küzdelemről vallott Benkő László, az Omega billentyűse és Balzsay Károly sportoló a a Rákellenes Világnap alkalmából.

A Rákellenes Világnap alkalmából vallott a betegséggel folytatott harcról Balzsay Károly ökölvívó és Benkő László, az Omega billentyűse az M2 Petőfi TV Családmeséink című műsorában. Elmondták, miként élték meg korunk egyik legrettegettebb betegségét.

Ez nagyon kemény feladat és nagy megpróbáltatással jár. Az ember nem tudja ezeknél a dolgoknál, amíg akarva akaratlanul nem kerül közel hozzájuk, hogy mi minden van itt bent, amit addig nem használ, csak amikor szembe kerül vele" – mutatott a halántékára a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zenész, akinek legnagyobb támasza a felesége és a családja. – „Érezni azt a biztonságot és azt a hátteret, ami minden megjátszás és hamis viselkedés nélkül abszolút fixen ott áll és megmondja, hogy mit lát rajtam, hogyan viszonyulok mindehhez"– fejtette ki a 76 éves legenda.

Benkő Lászlót a családja segítetteForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Azt is hozzátette, hogy szerinte nincs két egyforma út, ki hogyan éli meg, miként reagál a betegségre, hanem ahány ember, annyi variáció lehetséges. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy amíg Benkő Lászlónak a család mellett a zene adott erőt – mindig úgy szervezték a fellépéseket, hogy ott tudjon lenni – addig Balzsay Károly számára a sport jelentette ugyanezt a megtartó erőt. A magyar ökölvívó válogatott szövetségi kapitányánál nyirokmirigy rákot diagnosztizáltak, amit ő – a szavaival élve – kiütött.

Balzsay Károly megküzdött a rákkalForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezeket a krízishelyzeteket mindig megpróbáltam úgy átélni vagy abba menekülni, hogy a jövőmet terveztem. Két kezelés között volt három hét, akkor én dolgoztam: versenyre, illetve edzőtáborokba jártam" – árulta el a sportoló az M2 Petőfi TV stábjának, aki jelenleg is edzőként segíti a jövő ökölvívó generációját. A teljes beszélgetés péntek este lesz látható az M2 Petőfi TV-n.