fertőtlenítés lúg sav klórgáz tisztítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fertőtlenítés, fertőtlenítés, fertőtlenítés... Valószínűleg mostanában ezt a szót hallod leggyakrabban, és te magad is ezt mondogatod legtöbbször. Fontos azonban tudni, hogy mely háztartási szerek kombinálhatóak, ugyanis bizonyos párosítások kifejezetten veszélyesek is lehetnek.

Erről a témáról a koronavírustól függetlenül is érdemes beszélni, hiszen több olyan halálesetről tudunk, amelyek klórgáz okozta mérgezés miatt következtek be.

Amit a savakról tudni kell...

Egy átlagos háztartásban az ecetsav és a sósav az, ami leggyakrabban előfordul. Előbbiről azt kell tudni, hogy kiváló vízkőoldó, illetve fertőtlenítésre is alkalmas. Tömény változatában nem igazán, de 10% vagy 20%-os oldatban szinte bárhol kapható és igen pénztárcabarát szer, ráadásul környezetvédelmi szempontból sem utolsó.

Az ecetsav kiváló vízkőoldó, illetve fertőtlenítésre is alkalmas Forrás: Shutterstock

Azt viszont jó szem előtt tartani, hogy sosem szabad lúgos fehérítőszerekkel keverni, mert ezek kölcsönhatásából klórgáz keletkezik, ami kifejezetten veszélyes az egészségünkre. Ugyanez vonatkozik a hipóval történő elegyítés során is.

A sósav erősebb sav az ecetsavnál, ezért rengeteg dologra használhatjuk háztartásunkban. Alapvetően mérgezőnek számít, így nem szabad belélegezni, illetve a bőrünkkel sem érintkezhet, nem beszélve a szemünkről. Éppen ezért a sósav esetében még inkább igaz, hogy semmilyen más lúgos tisztító-, vagy fehérítőszerrel nem szabad keverni, mert ugyanúgy klórgáz képződik belőle.

A lúgokkal sem érdemes másképp bánni!

Lúgos kémhatású tisztítószerek bőven akadnak a boltok polcain. Nem csoda, hiszen az erős lúgok igencsak maró hatásúak, gondoljunk csak akár a hipóra. Hipóval szinte mindenki otthonában találkozhatunk, ennek hatóanyaga a nátrium-hipoklorit, ami a Domestosban, Flóraszeptben és sok más tisztítószerben is megtalálható. Ez is ugyanúgy fertőtlenítő hatású, így takarításra szintén alkalmas. Bár azt jó tudni, hogy a zománcozott felületeket könnyen megrongálja. De amit itt is szintén fontos kiemelni, hogy semmilyen savas kémhatású szerrel nem szabad keverni, mert ugyanúgy klórgáz keletkezik belőle, mint a fentebb említett esetekben.

Savas és lúgos tisztítószereket sosem szabad összekeverni Forrás: Shutterstock

Mit tesz velünk a klórgáz?

Kis mennyiséget belélegezve is égető érzést tapasztalhatunk az orrban, a torokban, illetve nehézlégzést, fulladást is eredményez. Ha szembe kerül, égő, szúró érzést vált ki, a bőrhöz érve pedig akár hólyagokat is képezhet. Nagyobb töménységű gáz belélegzése 1-2 percen belül halált okoz, de szerencsére már kis koncentrációban is kellően kellemetlen, ezért többségében nem jut el senki odaáig, hogy komoly baj történjen. Nem úgy, mint a szén-monoxid esetében, ami szinte tünetmentesen képes végezni az emberrel, hiszen csak álmosságot és fejfájást okoz, amit nem feltétlen kötünk a színtelen, szagtalan gáz jelenlétéhez.

Sajnos azonban még úgy is történtek halálesetek, hogy a klórgáz igen könnyen észrevehető, ezért érdemes minden esetben elolvasni a tisztítószereink összetételét, mielőtt összeöntjük őket. Nyilván, a koronavírus járvány miatt még jobban fókuszba került a takarítás és a fertőtlenítés, de ne essünk túlzásba, ne legyünk figyelmetlenek, mert rosszabb esetekben az életünkkel is fizethetünk ezért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.