véradók világnapja WHO világnap véradás véradó egészség Vöröskereszt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Június 14-én tartjuk az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt kezdeményezésére a véradók világnapját. Ezen a napon mondunk köszönetet mindazoknak, akik önkéntes véradóként segítenek abban, hogy a szükséges vértartalékok minél nagyobb mennyiségben rendelkezésre álljanak az egészségügyben.

Miért fontos?

A megelőzésének valamint a hatékony orvosi ellátásnak elengedhetetlen feltétele, hogy az egészségügy megfelelő vértartalékokkal rendelkezzen. A vér nélkülözhetetlen bizonyos betegségek gyógyításához illetve az életveszély elhárításához is. A vér azonban mesterséges úton nem előállítható, semmivel sem pótolható, így azt

csak és kizárólag véradás útján lehet biztosítani.

Szomorú tény, hogy a világ lakosságának nagyjából 80%-a szükség esetén nem biztos, hogy megkapná a megfelelő, fertőzésmentes vérmennyiséget. Pedig bárki rászorulhat egy baleset vagy műtét során vérátömlesztésre, de vér kellhet daganatos megbetegedés vagy a vérképzőszerveket érintő problémák esetén is.

A véradók világnapja szorosan összeköthető Karl Landsteiner Nobel-díjas orvos nevével (szül.: 1868. június 14.), aki felfedezte az AB0-vércsoportot.

A megelőzésének valamint a hatékony orvosi ellátásnak elengedhetetlen feltétele, hogy az egészségügy megfelelő vértartalékokkal rendelkezzen Forrás: Shutterstock


A vér és a véradás

A vér az emberi test létfontosságú alkotóeleme. A vér szállítja az oxigént és a szén-dioxidot a testen belül mindenhova, de a salakanyagok kiürítésében, a hormonrendszer működésében és a kórokozók elleni védelemben is fontos szerepet játszik. Egy egészséges, felnőtt ember szervezete nagyjából 5 liter vérrel rendelkezik, amelyből 0.5 liter egyfajta tartalék. Ezt a tartalékot ajánlják fel a donorok a véradás alkalmával.

A véradás feltételei


Véradásra az jelentkezhet, aki:

  • elmúlt már 18 éves, de még nem töltötte be a 65. életévét (első véradásnál 60. életév)
  • egészséges
  • testsúlya eléri az 50 kg-ot
  • rendelkezik a megfelelő dokumentumokkal (lakcímkártya, személyi igazolvány vagy más fényképes igazolvány, TAJ-kártya

Kizáró tényezők:

  • 18 év alatti vagy 65 év feletti kor
  • 50 kg alatti testsúly
  • menstruáció, terhesség, szoptatás
  • krónikus betegségek
  • antibiotikumos kezelés a véradást megelőző 1 hónapban
  • cukorbetegség
  • foghúzást követő 2 hét
  • eszközös vizsgálat, tűs kezelés 6 hónapon belül (pl. gyomortükrözés, akupunktúra)
  • kullancscsípés a véradást megelőző 1 hónapban
  • allergiás tünetek és gyógyszeres kezelésük

Nem kizáró ok viszont a testékszer vagy tetoválás, ha 6 hónapnál régebbiek!

Véradásra jelentkezhet minden 18 év feletti egészséges személy, aki még nem töltötte be a 65. életévét Forrás: Shutterstock



A véradás menete

  1. Adatfelvétel: a véradás előtt megtörténik a személyazonosság, lakcímkártya és Taj kártya ellenőrzése. Fontos, hogy ezek hiányában senki nem adhat vért! Ezt követi egy adatlap kitöltése, ahol a véradó életvitelére, esetleges betegségeire, gyógyszereire kérdeznek rá.
  2. Orvosi vizsgálat: az ellenőrzés keretein belül megmérik a véradó hemoglobinszintjét, majd vérnyomást és pulzust mérnek, az első véradóknál pedig a vércsoport is meghatározásra kerül.
  3. Vérvétel: a vér levétele félig ülő pozícióban történik a vérvételi ágyon egyszer használatos, steril zsákba, amelyhez szintén egyszer használatos és steril tű csatlakozik a maximális biztonság érdekében.
    A levett vért a vérellátó állomásra szállítják, ahol átesik egy laborvizsgálaton, amely keretén belül – többek között – AIDS, szifilisz és hepatitisz tesztet is lefuttatnak rajta.
  4. Véradás után: a véradást követően a szúrás helyét ellátják, majd 5-10 perc pihenést követően folytatható a napi rutin, kerülve a megterhelő tevékenységeket.


Tippek, tanácsok

  • a váradás nem laborvizsgálat, így nem kell éhgyomorra érkezni
  • véradás előtt érdemes nagyjából 0.5 liter vizet elfogyasztani, de se a kevés, se a túl sok folyadék nem ajánlott (kevésnél nehezen lehet levenni a vért, túl soknál gyorsan „leszalad" és rosszulléthez, ájuláshoz vezethet)
  • véradás előtt érdemes a megszokott módon étkezni, kerülve a zsíros ételeket
  • a véradást követően fogyasszunk sok folyadékot és együnk is valamit


A folyamat az érkezéstől a távozásig nagyjából 1 órát vesz igénybe és maga a véradás összese 5-12 percig tart. Ugyanakkor egy alkalommal, nagyjából 4.5 liter vért vesznek le, amelyből vörösvérsejt-koncentrátumot, thrombocyta-koncentrátumot és friss fagyasztott plazmát is készítenek a szakemberek, tehát egyetlen véradással, akár 3 ember életét is megmenthetjük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.