Súlyos állapotban van Alex Zanardi

Forrás: Getty Images for IRONMAN/2018 Getty Images/Bryn Lennon -
baleset Alex Zanardi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyos, de stabil az állapota Alex Zanardi korábbi autóversenyzőnek, paralimpiai bajnoknak, aki pénteken verseny közben teherautóval ütközve szenvedett súlyos sérülést.

Az 53 éves sportember kézzel hajtott, háromkerekű járművel, handbike-kal vett részt parasportolók részére rendezett országos versenyen, és - a válogatott helyszínen tartózkodó edzőjének beszámolója szerint - hibázott, áttért a teherautó sávjába, és már nem volt lehetősége korrigálni. Az ütközés során leesett a sisakja, ennek ellenére az orvosi személyzet megérkezéséig eszméleténél volt, ám olasz sajtóinformációk szerint súlyos fejsérüléseket szenvedett.

A baleset után helikopterrel egy sienai kórházba szállították, ahol megműtötték. Az operációt végző orvos szerint a beavatkozás jól sikerült, viszont nehéz megmondani, hogy alakul majd Zanardi állapota a következő napokban. "Súlyos az állapota, ilyen helyzetben a javulás lassú és időigényes, míg az állapot romlása hirtelen is bekövetkezhet" - fogalmazott.

Forrás: Getty Images for IRONMAN/2018 Getty Images/Bryn Lennon

Zanardi ismert autóversenyzőként 2001-ben egy németországi versenyen olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. Ezt követően a saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, majd túraautóban is versenyzett. Ezt követően talált új kihívásként a kézihajtású kerékpárra, amelyben négy paralimpiai bajnoki címet nyert: kettőt 2012-ben Londonban, kettőt 2016-ban Rióban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.