Több mint 80 csecsemőt fertőzött meg a koronavírus Texasban

Forrás: Shutterstock -
csecsemő koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Texas tengerparti településein 85 csecsemő van a koronavírus-fertőzöttek között - közölte egy egészségügyi illetékes. Annette Rodriguez, Corpus Christi Nueces megye tisztifőorvosa a hét végén közölte, hogy a 85 gyermek mind egyévesnél fiatalabb, de további részleteket nem közölt arra vonatkozóan, hogyan fertőződhettek meg.

"Ezek a babák még az első évüket sem töltötték be. Kérjük, állítsák le a betegség terjesztését" azzal, hogy a szükséges utazásokat leszámítva otthon maradnak, betartják a közösségi távolságtartást, és nyilvános helyen maszkot viselnek - mondta a tisztifőorvos.

Forrás: Shutterstock


Texas állam republikánus kormányzója is sürgette a széles körben történő maszkviselést, hogy elkerülhető legyen egy újabb karantén, amit nem zárt ki.
Texasi egészségügyi vezetők jelentése szerint szombaton immár az ötödik egymás követő napon meghaladta a tízezret az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, és újabb 130 ember halt bele a vírus okozta Covid-19 betegségbe. Az amerikai államban a hivatalos adatok szerint a fertőzöttek száma 317 730, a halálos áldozatoké 3865.
A fertőzöttek tényleges száma ennél feltehetően magasabb, mert sok embert nem teszteltek, és a kutatások szerint a fertőzöttek is lehetnek tünetmentesek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.