Vedd fel a harcot a hüvelyszárazsággal! - Ezek a legjobb természetes gyógymódok ellene

Forrás: Shutterstock -
ösztrogén cikatridina2020 hüvelyszárazság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hüvelyszárazság különböző okokból bármely életkorban előfordulhat, élete során szinte minden ötödik nő szenved kellemetlen tüneteitől. A leggyakrabban a menopauza ideje alatti hormonális változásokkal hozható összefüggésbe, de előfordul szülés után, szoptatás alatt is, nem ritkán pedig lelki okok állnak a háttérben. A panaszokba semmiképp nem kell beletörődni, tisztázni kell az okait, a problémát pedig kezelni kell.

Kínzó tünetekkel jár

Bármi is a kiváltója, a hüvelyszárazság legjellemzőbb tünete, hogy a hüvelyben nem termelődik elég váladék, így a felszíne – a hüvelyt bélelő hámban bekövetkező változások miatt – érzékeny lesz. Gyakori még az égő, viszkető, feszülő érzés is, illetve vizelési panaszok szintén jelentkezhetnek. A szeméremtest és a hüvelyhám nedvességtartalmának csökkenésével egyidejűleg romlik a szövet tónusa, rugalmassága és ellenállása, így a sérülések nehezebben gyógyulnak, és a hüvelyi fertőzésekre való hajlam is fokozódik.

Gyakori az égő, viszkető, feszülő érzés is, illetve vizelési panaszok szintén jelentkezhetnek Forrás: Shutterstock

A leggyakoribb a menopauza idején

Bár a hüvelyszárazság leggyakrabban – az ösztrogénszint csökkenése miatt – a menopauza idején jelentkezik, minden második nőnél előfordul, de a termékeny korban lévő nőknél és korai menopauzában is gyakran kialakulhat. Hüvelyszárazság sokaknál fordul elő a menstruációs ciklus elején is, aminek hátterében ugyancsak az ösztrogénszint ciklus szerinti változása áll.

Ösztrogénterápia vagy hormonmentes kezelés is választható

Bármely életkorban tapasztaljuk a hüvelyszárazságot, érdemes vele foglalkozni, ahelyett, hogy homokba dugnánk a fejünket, vagy elhallgatnánk ezt a gondunkat, amikor orvoshoz fordulunk. Többféle kezelési lehetőség is rendelkezésre áll: a pillanatnyi segítséget jelentő síkosítóktól kezdve a hormonmentes összetevőkből készült, hidratáló-regeneráló hüvelykúpon vagy kenőcsön át a lokális ösztrogénterápiáig széles a választék. A hormonmentes készítmények recept nélkül érhetők el a patikákban. Ezek előnyös összetételüknél fogva helyreállítják a hüvely nedvességtartalmát, erősítik a szövetek szerkezetét, tápanyagellátását, serkentik a szöveti regenerációs folyamatokat, aminek köszönhetően a hüvely ismét síkosabbá, rugalmasabbá válik.

Bármely életkorban tapasztaljuk a hüvelyszárazságot, érdemes orvoshoz menni vele Forrás: Shutterstock

A hormont vagy hormonmentes hidratálót, valamint gyógynövényeket is tartalmazó szerekkel történő kezelés mellett az életmódunk megváltoztatásával is sokat tehetünk a kellemetlen tünetek megszüntetéséért vagy enyhítéséért. Fontos például a megfelelő hidratáció, azaz a bőséges vízfogyasztás, hogy a hüvely szöveteibe is kellő mennyiségű folyadék jusson, viszont érdemes elhagyni a vegyszereket tartalmazó intim spray-ket, tusfürdőket, amelyek irritálhatják a szeméremtestet és a hüvelyt. A dohányzásról való leszokás szintén sokat segíthet.

A cikk megjelenését a Phytotec támogatta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.