5 bizarr fóbia: hihetetlen, hogy mitől rettegnek mások

Forrás: Shutterstock -
fóbiák fóbia magazin rettegés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vannak, akik a pókoktól vagy a fulladástól rettegnek, esetleg a tűztől vagy épp a hernyóktól. Fontos kiemelni, hogy a fóbiák nem undort vagy aggodalmat foglalnak magukba. A fóbiás embert a fóbia tárgyától szó szerint a rémület fogja el, ami akár testi tünetekben is jelentkezhet.

Bár a következő gyűjtés sok esetben megmosolyogtató lehet, ne feledd, hogy ezek bizony emberek életét teszik iszonytatóvá.

Bizarr fóbiák

Pentherafóbia

Ez nem más, mint az anyóstól való félelem, méghozzá teljesen alaptalanul. Nem függ össze az anyós viselkedésével, tehát hiába van a fóbiában szenvedő embernek a világ legédesebb anyósa, mégis retteg tőle.

Ha minden ok nélkül rettegsz az anyóstól, akkor pentherafóbiában szenvedtsz Forrás: Shutterstock

Deipnofóbia

A családi étkezések közbeni beszélgetéstől való rettegés bizony komolyan megnehezítheti az ember életét. Kihangsúlyoznánk, hogy itt nem arról van szó, hogy nem szeret valaki evés közben társalogni a családtagjaival. Már ennek a gondolatától is gyakorlatilag pánik fogja el.

Arachibutyrofóbia

Ez nem más, mint az attól való súlyos félelem, hogy a mogyoróvaj a szájpadlásunkra ragad. Döbbenet, de tényleg külön kategóriát képez. Itthon egészen könnyű ezt elkerülni, hiszen nálunk nem olyan népszerű a mogyoróvaj, hogy minden háztartásban alapélelmiszernek számítson.

Mageirocofóbia

Bizony, a főzéstől is lehet rettegni. Ez gyakran egészségtelen táplálkozáshoz vezet, hiszen aki ebben a fóbiában szenved, még a legalapvetőbb konyhai műveletekre is képtelen.

A főzéstől való félelem a mageirocofóbia Forrás: Shutterstock

Cathisofóbia

A leüléstől való extrém félelem általában valamilyen gyermekkori traumából eredeztethető: például büntetésből éles, szúrós tárgyakra ültették, vagy épp az iskolában élt át szörnyen megszégyenítő perceket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.