A hit ereje gyógyította meg Laár Andrást: "Ez konkrét csoda, nem kérdés”

Forrás: MTI/Kallos Bea -
Laár András gyógyítás sérv hit gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Laár András humorista-dalszerző olyan súlyos gerincsérvvel küszködött, hogy az ágyból is alig tudott kikelni, de a hit, és az emberek szeretete meggyógyította.

A humorista évekkel ezelőtt porckorongsérvvel küzködött, az állapota pedig annyira súlyos volt, hogy ágyba kényszerült.

„Tizenkét napig rostokoltam egyfolytában úgy az ágyban, hogy nem tudtam belőle stabilan kikelni, nem tartott meg a lábam. Olyan fájdalom volt, ami még fekve is fájdalom, és nem csitult, bárhogy fordultam" – nyilatkozta Laár András.

Már úgy tűnt, csak a műtét segíthet a humoristán, azonban Laár nem vállalta a kockázatot, hiszen semmi garancia nem volt arra, hogy az operáció után nem lesznek fájdalmai. Ő inkább hitt a gyógyulásban, és rengeteget olvasott.

„Nem tudtam mit tenni, így folyamatosan olvastam. Védikus iratokat, többek között a Srímad Bhágavatamot, amely a világ teremtéséről szól, és közben még egy csodakönyvet, amit egy jógamester barátom adott. Szóval a tudatom teljesen rá volt állva az isteni csodára, és hittem abban, hogy meg fogok gyógyulni" – mesélte a Borsnak.

A csoda akkor történt meg, amikor András egyik barátja, a Jóga a Mindennapi Életben Egyesület vezetője felhívta, hogy harminc-negyven ember az ő egészségéért énekel.

„Ez olyan nagy hatással volt rám, hogy elpityeredtem, majd a kis hüppögéses sírás után kikeltem az ágyból. Fölkeltem, és nem hittem el, hogy állok. Nem kellett visszadőlnöm még röviddel utána sem, és gyakorlatilag egyetlen perc alatt nyomtalanul eltűnt a betegség. Ez konkrét csoda, nem kérdés"

– mondta Laár.

Forrás: MTI/Kallos Bea

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.