A németek már a koronavírusos orvosokat is behívnák dolgozni?

Fotó: Shutterstock -
egészségügy koronavírus Németország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyos a helyzet a német egészségügyben is, egyre csak telnek meg a kórházak. Ezért egy olyan ötlet is felmerült az egészségügyi miniszter részéről, hogy a koronavírusos orvosokat, ápolókat is behívják dolgozni.

Németország tart attól, hogy a koronavírus miatt az egészségügy túlterhelődik, és nem fogják tudni megfelelően ellátni a betegeket. A nem életmentő műtéteket már így is elhalasztották, illetve átcsoportosították a személyzetet ahonnan csak lehet az intenzív osztályokra.

A fotó illusztráció. Fotó: Shutterstock

Viszont Jens Spahn, a német egészségügyi miniszter a helyzet további romlására felkészülve egy furcsa ötlettel állt elő: mivel sok orvos és egészségügyi dolgozó hetekre kiesik a munkából, mert megfertőződnek a vírussal, szerinte őket be lehetne hívni dolgozni, ha nem súlyos az állapotuk.

Szerencsére jó hír, hogy Németországban csökkent a reprodukciós ráta, amely azt mutatja, hogy egy fertőzött átlagosan hány embernek adja tovább a vírust - írta a Ripost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.