„A betegek megszenvednek azért, hogy meghaljanak”- drámai vallomás egy Covid-osztály orvosától

Forrás: Shutterstock -
orvos kórház koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy főorvos vallott arról, milyen nehéz dolguk van a Covid-osztályon dolgozóknak. Sokszor meg kell küzdeniük a betegekkel, hogy elfogadják a segítséget. Nekik pedig fel kell dolgozniuk, hogy sokukat elveszítik.

A Korányi Intézet főorvosa, Madurka Ildikó őszintén mesélt arról, mennyire nehéz helyzetben vannak a Covid-osztály dolgozói. Például a védőruhában való munka nagyon megkeseríti a mindennapokat. Ő anno pánikrohamot kapott amikor márciusban először kellett felvennie.

,,Beszűkült a látáskörünk, a védőeszközök alatt litereket izzadunk ki. Nem lehet sokat innunk, mert félünk attól, hogy nem tudunk kimenni WC-re, mert az új átöltözést igényelne. A dolgozók fehérneműre veszik fel az egyszer használatos védőruhát, amire felhúzzák a teljesen zárt anorákot. Az arcukat maszkkal, szemüveggel, sapkával és az anorák kapucnijával is védik. Van egy kesztyű, amit a bőrük helyett használnak, erre vesznek fel még egy kesztyűt. Ha pedig szükséges, akkor erre még egy steril kesztyűt is felhúznak" – mesélte az ATV Spirit FM Exkluzív című műsorában.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

Beszéltt arról is, akik lekerülnek a lélegeztetőgépről, azokra 3-4 hét rehabilitáció vár, dietetikusok, gyógytornászok és pszichológusok veszik kezelésbe őket. Ám ez cseppet sem egyszerű, mert a betegek sokszor teljesen maguk alatt vannak.

Gyakran harcolunk a betegekkel, mert elkeseredettek" - árulta el a doktornő.
Ráadásul az egészségügyi dolgozóknak is komoly pszichés megpróbáltatásokon kell keresztül menniük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.