Rákos megbetegedés miatt kellett műteni az egykori Való Világ sztárt

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
Tommyboy bőrrák Könyves Tamás rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szomorú hírt kapott az egykori villalakó: újabb rosszindulatú bőrelváltozások jelentek meg a testén. 

Tommyboy szomorú hírt kapott az orvosától: bőrrákban szenved. A 47 éves egykori valóság show- szereplő már átesett néhány operáción, de még sok van hátra. Elmondása szerint pont a villában töltött idő alatt fedezte fel magán az első elváltozást, 17 évvel ezelőtt. Ekkor titokban ki is vitték a luxusbörtönből, és egy orvos kimetszette a kiritkus bőrdarabot. Azóta évente jár ellenőrzésre, és egészen mostanáig nem is történt semmi baj.

"A fodrászom szólt, hogy van a homlokomon egy apró heg. Ezek után elmentem a bőrgyógyászomhoz, aki azt mondta, ez bizony basalioma, azaz bőrrák, majd észrevett egy másik apró sebet is az arcomon. Azonnali kimetszést javasolt, a laborvizsgálatok után pedig kiderült, hogy sajnos valóban rákról van szó" - kezdte Tommyboy a Blikknek.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Mint kiderült, azóta több operáción is átesett, ám még mindig vár rá néhány, ugyanis vannak újabb és újabb elváltozások, amik eltávolításra várnak.

"Nem temetem magam, de beszélgettem a párommal a halálról, és a lányomat is úgy nevelem majd, hogy ez ne legyen tabutéma, hiszen – ahogy a születés – a halál is az élet velejárója" - mondja Tamás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.