A termékeny korú nők rendszeres havi ciklusa menstruációval társul. Kevesen vannak viszont azok, akik tisztában vannak azzal, hogy a ciklus alatt mire kell odafigyelni és hogy különböző hüvelyi váladékok közül melyik, mit jelent. Ezeket gyűjtöttük most össze!

A menstruációs vér, illetve a ciklus alatti folyások színe komoly egészségügyi problémákról árulkodhat. Éppen ezért nem árt, ha tisztában vagyunk vele, mit jelentenek az eltérések, változások.

Menstuációs vér:

A menstruációs vérzés többféle színű is lehet, aminek hátterében különböző elváltozások, hatások állhatnak. Vegyük ezeket sorra!

Rózsaszín
A rózsaszín vagy ún. pecsételő vérzés akkor jelentkezik, amikor a hüvelyváladék vérrel keveredik össze. A különböző fogamzásgátlók szedése mellett is észlelhetjük ezt a színt, ugyanis a hormonális fogamzásgátlók hatására a szervezet ösztrogénszintje csökken, így ennek következtében könnyebben ürül a vér méhből, és sokszor világos, rózsaszínes formában. De a halványpiros színű vérzés semmiképp sem tekinthető normálisnak, utalhat kóros ösztrogénhiányra, de alultápláltságra is.
Világos színű vérzés egy-egy hevesebb együttlét alkalmával is előfordulhat, amikor a hüvelyen kisebb sérülések, horzsolások keletkezhetnek – az innen származó vér a hüvelyváladékkal keveredve válik rózsaszínűvé.

Tudtad? Nem mindegy, milyen színű a hüvelyváladék - ezekre figyelj oda!Forrás: Shutterstock

Narancs
A hüvelyváladékkal keveredő vér esetenként akár narancsos színű is lehet. Előfordulhat azonban, hogy fertőzésről, mint például bakteriális vaginózisról vagy trichomoniázisról árulkodik a narancsos folyás. Így ha a vérzés mellett viszketést, kellemetlen szagokat is tapasztalunk, forduljunk orvoshoz!

Élénkvörös
Ha élénkvörös a vér, az a vér frissességét jelenti, illetve arról árulkodik, hogy a vér folyamatosan ürül a méhből. Leginkább a menstruáció elején tapasztalhatjuk az élénkvörös, bő vérzést, de vannak olyan nők is, akik a menzeszük végéig így véreznek.
Ha azonban az élénkvörös vérzést két menstruációs ciklus között tapasztaljuk, az nemi betegség meglétére is utalhat. Ritkán, de előfordul, hogy az élénk piros színű vérzés hátterében méhnyakrák fedezhető fel, így ha ilyet tapasztalunk, valamint a vérzés tovább tart és fájdalmasabb is a szokásosnál, mindenképpen azonnal forduljunk orvoshoz!

A nagyon sötét vérzés miatt az esetek nagy részében nem kell aggódni, a vér oxidáció hatására válik ilyen sötét színűvéForrás: Shutterstock

Fekete
A nagyon sötét, sokszor fekete színű vérzés miatt az esetek nagy részében nem kell aggódni, a vér oxidáció hatására válik ilyen sötét színűvé. Vannak azonban olyan helyzetek is, amikor ez a sötét színű vér a hüvely elzáródását jelzi, ami miatt a vér nem tud a megfelelő ütemben ürülni a szervezetből. Ha erről van szó, ennek kísérő tünetei is vannak, mint például a vizelési nehézség, láz, viszketés, illetve a hüvely körüli duzzanat.

Sötétvörös
A feketéhez hasonlóan a sötétvörös színű vér is lehet az oxidáció eredménye, és jellemzően a menstruáció elején vagy a végén tapasztalhatjuk. Más esetekben utalhat korai terhességre is, terhesség alatt pedig a barnás, pecsételő vérzés vetélést is jelezhet, míg sok esetben a beágyazódás jele is lehet ugyanez. Ha a kismamák ezt tapasztalják, mindenképpen forduljanak orvoshoz!
Szülést követően is sötétvörös a vérzés, amit a méh kiürülése okoz. Ez az állapot néhány hónapig is eltarthat.

Szürke

A szürke színű folyás legtöbb esetben a bakteriális vaginózis jele, ami a hüvelyben lévő jó és rossz baktériumok közötti egyensúly felborulását jelenti. A kellemetlen szagok, a viszketés és égő érzés a fertőzés kísérő tünetei, amivel mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni.
Szürkés, vérrögöket is tartalmazó vérzést tapasztalhatunk akár a terhesség későbbi szakaszai alatt is, ami vetélést is jelezhet, így ha ezt észleljük, azonnal forduljunk orvoshoz!

 

A nagyon sötét vérzés miatt az esetek nagy részében nem kell aggódni, a vér oxidáció hatására válik ilyen sötét színűvé
Forrás: Shutterstock