Vészjósló kutatási eredmények: a beteg szervezetében is kifejlődhet mutáns koronavírus

Forrás: Shutterstock -
COVID-19 kutatási eredmény mutáns koronavírus vírusmutáns koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus új variánsa az orvosi kezelések ellenére is nagy számban okoz halált.

A bostoni kórház laboratóriumának vezetője, Dr. Jonathan Li szerint a brit, a brazil, és a dél-afrikai koronavírus variáns valójában egy és ugyanaz mutáns.

A szakértő elmondta, hogy a kutatások azt bizonyítják, a beteg szervezetében is kifejlődhet a mutáns, legújabb publikációjában pedig arról írt, hogy a variáns miatt kialakult szétterjedő, gombás fertőzés még inkább legyengíti az immunrendszert, és ez is növeli annak az esélyét, hogy a variáns kifejlődik.

Dr. Bruce Walker, a Massachusetts általános kórházának igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az új mutáns vírus behozható külföldről is, az adott országban ugyanúgy kifejlődhet, ezért hangsúlyozta a fontosságát annak, hogy minél több ember beoltassa magát. Fontos továbbá, hogy a már felgyógyult páciensekből kinyert vérplazma is hatékony lehet a variánssal megfertőzött emberek esetében -írja a CNN.

Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.