Dobd el a pizsamád! 5+1 ok, hogy meztelenül aludj

meztelen magazin egészség alvás előny
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legtöbb ember pizsamában vagy kényelmes hálóruhában hajtja álomra a fejét, amely számára komfortérzetet biztosít, viszont az egészségre nincsen túlzottan jó hatással. Bár sokan félnek szembenézni saját testükkel, most elárulunk néhány okot, miért jó mégis meztelenül tölteni az éjszakát.

Az emberek nagy része el sem tudja képzelni, hogy ruha nélkül, meztelenül aludjon éjszaka. Legfeljebb akkor dobják el a pizsamájukat, amikor annyira meleg van nyáron, hogy nem viselnek el magukon semmilyen ruhaneműt. Pedig több kutatás is bebizonyította, hogy rengeteg jótékony hatása van annak, ha az ember meztelenül alszik.

1. Javítja az alvás minőségét

A test hőmérséklete elalváskor csökken és csak akkor emelkedik meg, amikor felébredünk. Az alvás abban az esetben nem lesz pihentető, ha a hőmérséklet csökkenést megzavarjuk azzal, hogy pizsamával, hálóruhával fedjük el éjszakára a testünket. Ha túl sok vagy meleg ruha van rajtunk, a testhőmérséklet csökkenés nem következik be, így álmatlanul forgolódunk egész éjszaka és többször izzadtan ébredhetünk az éjszaka közepén. A meztelenül alvás azonban hagyja, hogy zavartalanul menjen végbe a természetes hőváltozás.

Rengeteg jótékony hatása van annak, ha az ember meztelenül alszik Forrás: Shutterstock

2. Öregedésgátló hatással bír

A szervezetünkben éjszaka termelődik az úgynevezett melatonin hormon, amely amellett, hogy segíti a test regenerálódását, öregedésgátló hatással bír. Amennyiben alacsony hőmérsékleten, meztelenül alszunk, a szervezet minél többet termel ebből a hormonból, így sokáig megőrizhetjük a fiatalságunkat.

3. Elősegíti a fogyást

Amennyiben az éjszaka folyamán testünk hőmérsékletét alacsonyan tartjuk, arra ösztönözzük a testünket, hogy hőt termeljen, amivel pedig kalóriát égetünk el alvás közben. Ez a folyamat felpörgeti az anyagcserét, ami pedig elősegíti a fogyást. A testhőmérséklet csökkenésével a szervezet kortizol szintje is helyreáll, aminek köszönhetően nemcsak karcsúbban, hanem energikusabban és boldogabban is ébredhetünk reggel.

4. Egészségesen tartja a nemi szerveket

Az intim testtájak egész nap meleg, nedves környezetben vannak a bugyinak, alsónadrágnak köszönhetően, amely elősegíti a baktériumok és a fertőzések kialakulását. Ennek elkerülése érdekében érdemes éjszakára szabadon hagyni az intim testtájakat. A nők esetében ez segíti a hüvelyflóra regenerálódását, valamint megakadályozza a betegségek kialakulását. A férfiak szempontjából is előnyös a ruha nélkül alvás, pláne, ha gyermeknemzés előtt állnak, ugyanis növeli a spermiumok számát. A ruha és szűk alsónadrág viselése ugyanis túlmelegíti a heréket, amelyeknek alapvetően alacsonyabb hőmérsékletre van szükségük ahhoz, hogy a spermiumok mennyisége és minősége megfelelő legyen.

Érdemes éjszakára szabadon hagyni az intim testtájakat Forrás: Shutterstock

5. Növeli a szexuális együttlétek számát

A ruha nélküli alvás a szexuális életünkre is nagyon jó hatással van. A meztelen test gyakori látványa és a sűrű testi érintés növeli a szexuális együttlétek számát. Ezen felül pedig serkenti az oxitocin nevű boldogsághormon termelését a szervezetben. A meztelen alvás ezek mellett nyugtató hatással is bír, stresszcsökkentő, valamint növeli a libidót.

6. Növeli az önbizalmat

A legtöbb esetben ruhában látjuk viszont magunkat, pedig a legjobb önbizalom növelő, ha minél több alkalommal vállaljuk a meztelen testünket. Ha éjszakára megszabadulunk a ruháktól, akkor kikerülhetetlen, hogy lássuk a testünket teljes valójában, ami idővel azt eredményezi majd, hogy elfogadjuk és megszeretjük magunkat a hibáinkkal és a tökéletlenségeinkkel együtt. Az első pár alkalommal biztosan szokatlan, de később sokat segít abban, hogy reális képet kapjunk önmagunkról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.