Egy nap alatt bejárta a világsajtót a szerb férfi esete, akit először Pfizerrel, majd kínai vakcinával oltottak be. 

Még mindig panaszai vannak a szerb férfinek, akit második alkalommal tévedésből kínai vakcinával oltottak be a Pfizer helyett. Az első oltást január 28-án kapta, majd amikor három héttel később az oltópontra ment, ahol megmutatta papírjait, befecskendezték neki a kínai vakcinát.

A tévedés akkor derült ki, amikor az ápoló injekciózás közben arról beszélt, milyen jó a kínai, Sinopharm vakcina. A férfi erre kapta fel a fejét, hisz tudta, először Pfifert kapott. A két oltóanyag teljesen más technológiával készül, így egyelőre nem tudni, mi történik, ha véletlenül egymás után adják be ezeket. 

Antić a második oltást követően mellkasi fájdalomra panaszkodott, elájult és megugrott a vércukra is, a tanácstalan orvosoktól végül infúziót kapott. Az eset már két hete történt, de még mindig nem érzi jól magát - számolt be róla az RTL Híradója.

Fotó / 123RF