Rákos daganatot találtak az egykori magyar sportolónál: "Azt mondták, megműtenek vagy game over"

Forrás: Shutterstock -
műtét Szepessy László daganat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szepessy Lászlót, a Ferencváros és a Rába ETO egykori focistáját rákos daganat miatt műtötték meg.

Enyhébb gyomorpanaszai miatt fordult orvoshoz Szepessy László, de a diagnózis lesújtó volt: kiderült, hogy végbélrákja van.

Végbélrákkal műtötték Szepessy Lászlót - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

"Nagyon nem hiányzott ez nekem, de kinek is hiányozna? A nehezén már túl vagyok, javul az állapotom. Ez a műtét megmentette az életemet" - mondta az egykori focista. "Kontrollra mentem enyhébb panaszaim miatt, amiket nem vettem komolyan. Azt hittem, én vagyok a vasember, de szerdán a diagnózis után megrémültem. Azt mondták, megműtenek vagy game over" - árulta el.

"Még fel sem fogtam, hogy második esélyt, életet kaptam. Ha két héttel később megyek el orvoshoz, lehet, sokkal rosszabb állapotba kerülök, s a folyamat már nem lett volna megállítható... Fél évvel korábban viszont még inkább elejét vehettem volna a bajnak. Az orvosaim azt mondják, nem keletkezett áttét, a kórházat reményeim szerint egy hét múlva elhagyhatom" - tette hozzá a Blikknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.