rendellenesség különleges betegségek situs inversus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jobb oldalra kéne tűziük a kokárdát az ezzel élőknek, ugyanis Magyarországon is meglepően sok embert érinthet ez a betegség, ám sokan nincsenek tudatában a testük szokatlan anatómiai állapotának. A világ legkülönlegesebb betegségeiről szóló cikksorozatunkban a progéria, a gigantizmus, a vízallergia, a kék bőr jelenség, a faember-betegség, a Möbius-szindróma és az Alice Csodaországban-szindróma után most a situs inversus következik.

Nem is olyan régen ünnepeltük az 1848-as forradalom emlékét március 15-én, ebből az alkalomból pedig kokárdát tűztünk a mellkasunkra, hagyományosan a bal oldalra, ahogyan a kitüntetéseket, vagy a végzős középiskolások szalagját is szokás. Azért a bal oldalra, mert ezzel a szív fölé tűzzük, szimbolikusan kifejezve a fontosságát számunkra. De vannak olyan emberek, akiknek ezen gondolat mentén a mellkasuk jobb oldalára kéne kitűzniük a kokárdát. Ők a situs inversus, magyarul „fordított helyzet" állapotával élők.

A situs inversus nem betegség tehát, hanem egy állapot, amiben a belső szervek a szokásoshoz képest az ellenkező oldalon helyezkednek el, mintha jobb-bal irányba tükröznék az ezzel élők testének, leginkább a mellkasának és hasüregének belsejét. Léteznek fokozatai és változatai: a situs inversus totalis esetében minden egyes belső szerv fordított oldalon található, de előfordul olyan is, amikor csak a szív helyezkedik el bal helyett jobb oldalon, ez esetben dextrocardiáról beszélünk.

A situs inversus egy állapot, amiben a belső szervek a szokásoshoz képest az ellenkező oldalon helyezkednek el Forrás: Shutterstock

Ez az állapot meglehetősen ritka, de a világ legkülönlegesebb betegségeihez képest azért meglehetősen sok embert érint, tízezerből egyet – vagyis csak Magyarországon közel ezer embernél fordulhat elő valamelyik variációja. A kialakulása leggyakrabban örökletes tényezőknek köszönhető, de az esetek körülbelül negyedében a primary ciliary dyskinesia (PCD) nevű rendellenes sejtműködésre vezethető vissza.

A situs inversus önmagában nem okoz egészségügyi problémát, sok esetben nincsenek is tudatában a testük szokatlan felépítésének az ezzel élők, csak akkor derül rá fény, amikor valamilyen más okból felkeresik az orvost, és mondjuk röntgent készítenek a mellkasukról. Ugyanakkor fontos lenne, hogy tudjanak róla, hiszen számos egészségügyi problémát félrediagnosztizálhatnak náluk emiatt. Például egy vakbélgyulladás fájdalma náluk a bal oldalon jelentkezik, és a szívhangjukat is máshol kell meghallgatni. A situs inversusból fakadó leggyakoribb probléma amúgy a szívvel kapcsolatos: a nagy erek elhelyezkedésének szabálytalansága miatt az ezzel élők körében magasabb a szívbetegségek valószínűsége.

A situs inversust sokáig nem fedezte fel az orvostudomány, csak a boncolások elterjedésével, a 16-17. században bukkantak a nyomára. Először a reneszánsz nagy alkotója, Leonardo Da Vinci ábrázolta, az első részletes leírást viszont csak a 18. században Mathew Baillie adta róla. Hírességeket is érint ez az állapot: például a spanyol énekes, Enrique Iglesias belső szervei is ellentétes oldalon találhatók, így a szívéhez nem a hagyományos irányban vezet az út.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.