Ennek a fiatal nőnek olyan komoly migrénes rohamai vannak, hogy gyakorlatilag mindenét elveszítette miatta. Ugyanis gyakran szorul többnapos kórházi kezelésre.

Sokaknak keseríti meg a hétköznapjait a migrén, ám Lizzie Johnsonnak konkrétan az egész életét tönkretette. A fiatal nő kidobóként dolgozott, és együtt élt a szerelmével, ám most elveszítette a munkáját, a párját, és vissza kellett költöznie a szüleihez.

„Volt házam, autóm, barátom és egy jó munkám. Most az állapotom miatt mindent elveszítettem, haza kellett költöznöm a szüleimhez" – mesélte az lány.

Lizzie-nek ugyanis olyan súlyos migrénes rohamai vannak, amely során elájul, majd napokig kórházi kezelésre szorul, de otthon is hosszú időre ágynak dől, és nem tud mást tenni csak várni a javulást.
Öt éve jelentkeztek az első tünetei, eddig nem sikerült megoldást találni a problémájára. Ám most egy speciális botoxkezelést javasoltak neki.

„A rohamok borzasztó fájdalommal járnak, ami a szakember szerint az idegeket körülvevő izmok összerándulása miatt alakul ki. A botoxtól ezek az izmok ellazulnak, így megszűnik a fájdalom is" – magyarázta a lány GoFundMe-oldalán.

A nyolchetes kezelést követően egy műtétre is szüksége lenne. A beavatkozást egy specialista végezné Németországban, csakhogy ehhez Lizzie-nek mintegy 3 és fél millió forintra lenne szüksége. Így ezt szeretné összegyűjteni a fiatal lány, aki korábban majdnem feladta a küzdelmet, most viszont új reményt kapott a gyógyulásra.