A túl sok cukros üdítő is elősegítheti a vastagbélrák kialakulását

Forrás: Origo -
megelőzés vastagbélrák daganat rák cukros üdítők
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A vastagbélrák világszerte komoly egészségügyi problémát jelent, hazánkban is mintegy 9000 új megbetegedést diagnosztizálnak évente, és 5-6000 honfitársunk veszíti életét a betegség következtében.

Ezért is fontos, hogy megelőzzük kialakulását, és amennyire csak tudjuk, elkerüljük a rizikófaktorokat. Egy amerikai vizsgálat eredményei alapján elmondható, hogy

azoknál, akik fiatal korukban naponta legalább 2-3 pohár cukros üdítőitalt fogyasztottak, nagyobb valószínűséggel alakult ki vastagbéldaganat 50 éves koruk előtt.

Egy 1989-ben, 25-42 év közötti amerikai ápolónők bevonásával indított vizsgálat során összegyűjtötték a résztvevők étkezési és életmódbeli szokásait az évek során, majd később a részt vevők közül 41,272 nő adott információt arról, hogy 13-18 éves koruk között hogyan táplálkoztak.

Az étkezés mellett a résztvevőktől egyéb információkat is gyűjtöttek, mint az életmódbeli szokásaik, családban előfordult-e vastagbéldaganat, illetve a szedett fájdalomcsillapító gyógyszerek, vitaminkészítmények. A 24 éves megfigyelés alatt a résztvevők közül 109 főnél diagnosztizáltak vastagbéldaganatot -írja a reblog.

Az életmódbeli faktorok vizsgálata során arra az eredményre jutottak, hogy

13-18 éves kor között minden naponta elfogyasztott pohár cukros üdítőitallal 32%-kal nő annak az esélye, hogy korai életkorban, tehát 50 éves kor előtt vastagbéldaganat alakuljon ki.

A kutatók továbbá azt is megfigyelték, hogy ha a cukros üdítőitalt ugyanolyan mennyiségű teljes vagy csökkentett zsírtartalmú tejjel helyettesítünk, az 35-36%-kal csökkenti a vastagbélrák kockázatának kialakulását.

Bár a cukros üdítőitalok rendszeres fogyasztása minden életkorban egészségtelen, látható, hogy ez a fiatalabb életkorban különösen igaz. A serdülők, fiatalok szervezetében az éretlen, még növekedésben lévő szervek különösen érzékenyek a káros anyagokra, melyek akár daganatok kialakulását is eredményezhetik, így kifejezetten fontos, hogy fiatalkorban nagy hangsúlyt fektessünk az egészséges táplálkozásra és életmódra.

Az üdítők is tele vannak cukorral Forrás: Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.