Dohányzásmentes Világnap cigaretta dohányzásról való leszokás dohányzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A dohányzásmentes világnap alkalmából az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet elindította az Élj tiszta tüdővel! elnevezésű, dohányzóknak szóló kampányát, mely támogatást ad a leszokáshoz.

Az intézmény az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: napjainkban az egészségtelen táplálkozás után a dohányzás járul hozzá a legtöbb halálozáshoz Európában és Magyarországon is.

Egy magyar dohányos évente átlagosan 2816 szál cigarettát szív el.

Magyarországon a dohányzás felelős a halálozások 21 százalékáért, évente mintegy 25 500 ember hal meg a dohányzással összefüggő szövődmények miatt.

Szinte minden dohányzó tisztában van azzal, milyen káros az egészségére, mégsem tudja vagy akarja feladni szenvedélyét. A közvélemény-kutatások szerint olyan emberek is dohányoznak, akik egyébként próbálnak egészségesen élni, figyelnek a táplálkozásukra, rendszeresen mozognak, a Korányi intézet kampánya elsősorban őket szeretné elérni.

Forrás: Shutterstock

A magyar dohányosok 92 százaléka naponta rágyújt, többségük 18 éves kora előtt rászokott a cigarettára, negyedük maximum 10 szál, több mint felük 10-20 szál, egyötödük pedig 20 szálnál is több cigarettát szív el naponta. Ezzel nemcsak egészségüknek ártanak, hanem pénztárcájuknak is: a rendszeres dohányzók havi több tízezer forintot költenek dohánytermékekre - tudatták.

Kitértek arra: a dohányzók harmada szeretné abbahagyni a dohányzást, tisztában van azzal, hogy szenvedélye káros az egészségre, ezért többen próbálkoznak a leszokással. A dohányzás következtében több mint 7000 mérgező és legalább 70 ismert rákkeltő vegyület jut a szervezetbe, amely szinte minden szervrendszerben károsodást idézhetnek elő. A dohányfüst a dohányzó környezetére is káros. Gyermekekben és serdülőkben akadályozza a tüdő egészséges fejlődését, amelynek következtében emelkedik az idült légzőszervi betegségek, így az asztma és a korai COPD (a tüdőben lévő légutak tartós beszűkülésével járó betegség) kialakulásának kockázata.

A kezdeményezéssel és a leszokással kapcsolatos további információ a www.eljtisztatudovel.hu weboldalon található.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.