Akik ezt az étrendet követik, sokkal könnyebben átvészelik a koronavírus-fertőzést

Forrás: Shutterstock -
étrend vegetáriánus koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy tanulmány szerint, akik növényi vagy halalapú étrendet követnek jóval kevésbé hajlamosak elkapni a koronavírust, illetve az gyengébb tünetekkel folyik le náluk.

A növényi alapú vegetáriánus étrend követőinél, akár 73 százalékkal kisebb eséllyel alakul ki közepes vagy a súlyos lefolyású Covid-19-fertőzés a BMJ Nutrition Prevention&Health folyóiratban megjelent tanulmány szerint. A hal alapú, peszkatáriánus étrend pedig 59 százalékkal csökkenti a súlyos koronavírus-fertőzés esélyét.

2020 júliusa és szeptembere között vizsgáltak meg 2884 orvost és nővért, akik a frontvonalban dolgoztak. Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is tanulmányozták az alanyokat.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

Kiderült, hogy jelentős összefüggés mutatható ki az étrend és a betegség lefolyása között. Akik növényi vagy halalapú étrendet folytattak jóval enyhébb tünetekről számoltak be. Akik viszont alacsony szénhidráttartalmú, magas fehérjetartalmú ételeket fogyasztottak, négyszer nagyobb eséllyel produkáltak közepes vagy súlyos tüneteket.

Ám a tanulmány több kérdést felvet. Például ez nem feltétlen lehet teljesen igaz a nőkre, ezért a kutatók óvatosságra intenek – írta a Daily Mail.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.