6 éves, leukémiás lányukért küzdenek a szülök: "Maga a pokol"

Forrás: Shutterstock -
leukémia gyűjtés beteg gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 6 éves Laránál félelmetes kórt diagnosztizáltak: leukémia. Szülei azonban nem adják fel, a végsőkig küzdenek gyermekükért.

A kis Laránál hőemelkedéssel, fáradékonysággal és sápadsággal jelentkeztek az első tünetek. Szülei elvitték orvoshoz, a vizsgálatok eredménye pedig sokkolta őket. Idén május 31-én diagnosztizálták nála a leukémiát.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

A kislány azóta többször kapott vérátömlesztést, várplazmát.

"Lara harca, a mi harcunk – ami most még véget nem érőnek tűnik. Tudtuk, hogy ami eddig volt és ezután következik, az maga lesz a pokol, és ember feletti megpróbáltatásokon kell majd keresztülmennünk. Nincs annál rosszabb, ha egy gyereket betegen, szenvedni látsz, főleg, ha a saját gyerekedről van szó! Nem omolhattunk össze! Hisz szüksége van ránk jobban, mint bármikor."

Szülei létrehoztak Lara gyógyulása érdekében egy Facebook oldalt, hiszen például a speciális terápiákat önerőből kell megoldaniuk.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.