Súlyos betegség miatt újra kellett tanulnia járni: ma a Ninja Warriorban teszi próbára magát a 23 éves Róbert

betegség Selyem Róbert Ninja Warrior sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Ninja Warrior hétfő esti selejtezőjében szem nem marad szárazon. A versenyzők közül ugyanis többen nehéz életutat tudhatnak maguk mögött, de ahogy a 23 éves Selyem Róbert is, azt vallják, kemény munkával sikerült ezeket a saját javukra fordítani. 

Egészen fiatalon kezdődött a Ninja Warrior szereplőjének kálváriája: Selyem Róbert komolyan megbetegedett

„19 évesen krónikus vastagbél gyulladást kaptam, ami alapvetően annyira nem veszélyes dolog, de nálam ez azzal járt, hogy pár hónap alatt több, mint 30 kg-t fogytam. Olyan fájdalmaim voltak, hogy morfiummal segítették a mindennapjaimat" – emlékezett vissza Róbert, aki olyan mélyen volt, hogy sokszor gondolt a halálra. „Sokszor aludtam el úgy, hogy arra gondoltam, nem szeretnék többet felkelni" – vallotta.

Forrás: TV2

A fiú két évig ágyhoz kötve élt, 2018-ban műtéten esett át, ezt követően újra kellett tanulnia járni. "Ekkor ment a tévében a a Ninja Warrior második évada. Rettenetesen inspiráló és motiváló volt számomra, célt adott az életemnek" - mesélte, és azt is elmondta, akkor eldöntötte, ha sikerül felépülnie és lesz még új évad, jelentkezni fog. Így is történt: Róbertet ma este láthatjuk a Ninja Warriorban.

Forrás: TV2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.