Nyáron lazítottam, ezért ősszel kétségbeesetten keresem a párom

Forrás: Shutterstock -
hüvelygomba micovag2021 egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kata nyári kalandozásainak nem lett meg az eredménye, legalábbis semmiképpen nem azt kapta, amit egyébként szeretett volna: ahelyett, hogy megtalálta volna az „igazit", a gyakori partnercsere csak kellemetlen, égő érzést okozott neki az intim tájékán. Ráébredt, hogy ideje változtatnia pár dolgon, beleértve az intim higiéniát és a partnerkeresési szokásait. 

A nyár sokak számára a felszabadultságról szólt, és ez alól Kata sem volt kivétel. A 30 éves egyedülálló nő nagy elánnal vetette bele magát a párkeresésbe, és

nem vetette meg az egyéjszakás kalandokat sem. Ezek kétségkívül izgalmasak voltak, de az eredményük nem az lett, amit Kata várt volna:

az igazit nem sikerült megtalálnia, a kérészéletű románcok viszont kellemetlen emlékeket hagytak maguk után. A nyári kalandozások egyetlen hozadéka valójában nem más volt, mint az égő, viszkető intim tájék, amit a hüvelygomba okozott. Katának azonban nemcsak a párkeresési szokásain, hanem az intim higiéniáján sem árt változtatnia, hogy a történetének semmilyen szempontból ne legyen fájdalmas vége.

A kérészéletű románcok kellemetlen emlékeket hagytak maguk után Forrás: Shutterstock

Most Katának az a feladata, hogy sokkal elővigyázatosabban próbálja megtalálni az igazit, és természetesen odalent is rendbe kell tennie a dolgokat. Összeszedtük, mire kell figyelnie!

Mitől alakulhat ki intim fertőzés?

Az intim terület természetes egyensúlyának felborulásáért külső és belső hatások egyaránt felelősek. A hüvelyflórában nagy létszámban jelen lévő tejsavbaktériumoknak (Lactobacillusok) a fertőzésekkel szemben védelmet biztosító savas közeg fenntartása a feladatuk, ám ha lecsökken a számuk, akkor gyengül a védelem is. Ennek oka lehet valamilyen gyógyszeres, pl. antibiotikumos kezelés, az elhanyagolt, vagy akár a túlzásba vitt intimhigiénia, de a szénhidrátdús táplálkozás vagy a gyakori partnercsere is.

Mit tehetünk a hüvelygomba elkerülése érdekében?

Ne használjunk túl sok, pláne illatosított mosakodószert!

Tévhit, hogy azzal teszünk jót az intim területünknek, ha minél alaposabban megtisztítjuk. A külső nemi szervek lemosásához is inkább csak olyan készítményt használjunk, amely nem tartalmaz illatanyagot, a hüvely belső tisztítása pedig tilos. A vagina ugyanis öntisztuló, így a különböző szerek használatával csak a saját védelmi rendszerét borítjuk fel. A kialakult intim fertőzések esetén különösen sokat árthat a hüvely kimosása, ráadásul ezáltal a probléma visszatérésének esélyét is növeljük.

Nem mindegy, mit viselünk

A műszálas és szűk fehérneműk akadályozzák a megfelelő szellőzést és kitűnő táptalajt biztosítanak a baktériumok, gombák elszaporodásának. A legjobb, ha mindig pamutból készült alsóneműt választunk.

A pamutból készült alsóneműt preferáljuk Forrás: Shutterstock

Étkezés

A magas szénhidrát- és cukorbevitel szintén nem tesz jót, ugyanis hosszú távon a védekező rendszerünket károsítja, ezáltal pedig fogékonyabbá válunk az intim fertőzésekre is. Ezért fontos, hogy minimalizáljuk a szénhidráttartalmú ételek-italok fogyasztását csakúgy, mint az alkoholos italokét.

Megfelelő védekezés, és kevesebb partnercsere

Mivel férfiak esetében a gombás fertőzés többnyire tünetmentes marad, így észrevétlenül és tudtuk nélkül fertőzhetik meg a szintén gyanútlan és védelen nőket. Éppen ezért az óvszer használata mellett fontos a megfelelő szexuális higiéniára való törekvés, emellett időnként, illetve a bakteriális és gombás fertőzésre hajlamos nőknél akár rendszeresen is, szükség lehet hüvelyflóra-regeneráló készítmények használatára.

Ugyan nem minden esetben indokolt a partner kezelése, ám ha társunk gombás fertőzés tüneteit tapasztalja a hímvesszőn, akkor mindenképp forduljon orvoshoz ő is, mert így elkerülhető a hosszú ideig fennálló kényelmetlenség. Felejtsük el az otthoni praktikákat – ez a férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik! –, intim tünetek esetén mindig kérjük szakember segítségét!

Betétek használata

Az intim betétek illatosított változatait érdemes kerülni. Menstruáció idején fontos a tampon vagy a betét gyakori cseréje, valamint fokozottan ügyeljünk az intim higiéniára.

Csökkentsd a stresszt

A fertőzések kialakulásának lelki okai is lehetnek, hiszen az állandó stressz gyengítheti az immunrendszert. Az idegeskedést és aggódást persze nehéz elkerülni, de rendszeres testmozgással levezethetjük a felgyülemlett feszültséget, ezzel pedig nemcsak a testünknek, hanem a lelkünknek is jót teszünk.

A rendszeres testmozgással levezethetjük a felgyülemlett feszültséget Forrás: Shutterstock

Gyógyszeres kezelések

Antibiotikum szedésekor fontos, hogy gondoskodjunk a hüvelyflóra védelméről is, ugyanis ezek a gyógyszerek a jótékony baktériumokat is kiirthatják a szervezetből. Emiatt csökkenhet a saját védelmi rendszer erőssége, és könnyebben kaphatjuk el a különböző intim fertőzéseket.


A nők háromnegyede élete során átesik valamilyen intim fertőzésen, például hüvelygombán. Fontos, hogy mielőbb forduljunk orvoshoz, mert a téves öndiagnózis csak késlelteti a gyógyulást. Ugyanakkor léteznek olyan krémek és kúpok, amelyekkel elkezdhetjük a kezelést addig is, amíg eljutunk a szakemberhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.