Minden eddiginél intenzívebb influenzajárvány várható: azt javasolják, oltasd be magad ellene

Forrás: Shutterstock -
COVID-19 koronavírus influenza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus negyedik hulláma mellé egy jelentősen intenzívebb influenzajárvány várható télen - tette közzé a  Facebook oldalán a Normafa Gyermekrendelő. Ahogy a Covid, úgy az influenza esetében is a fertőzés megelőzésének leghatékonyabb módja a védőoltás, így a szakemberek szerint érdemes az ellen is beoltatni magunkat. Különösen veszélyes lehet, ha a Covid és az influenza együtt támadja meg a szervezetünket. 

„Közismert, hogy az influenza vírus évről évre mutálódik. A legutolsó mutáns variáns azonban tavaly alig talált 'áldozatot', ezért nagyon kevés emberben alakult ki védettség ellene, így most a már akkori, sőt az azóta kialakult újabb mutáns is tömegével fog fogékony szervezetet találni a fertőzésre. A szakértők becslése szerint a szokásoshoz képest 50 százalékkal nagyobb esetszámra kell számítani" - magyarázzák a jelenség okát.

Forrás: Shutterstock

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.