Balzsay Károly a rákkal való küzdelméről beszélt: ezzel a mondattal sokkolta az orvosa

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt -
Balzsay Károly daganatos betegségek ökölvívó rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kétszer győzte le a rákot Balzsay Károly korábbi világbajnok ökölvívó. A sportoló volt a Palikék Világa by Manna Futtában című műsorának a vendége. Balzsay futás közben mesélt a rákkal való küzdelméről és az ökölvívással való kapcsolatáról is.

Balzsay Károlyt 2014-ben limfómával, azaz nyirokmirigyrákkal diagnosztizálták, azt mondták neki, hogy nyolcvan százalék az esélye a felgyógyulásra. Az egykori profi ökölvívó világbajnok Palik Lászlónak arról mesélt, hogy a betegség tényét könnyen elfogadta, és nem magát, inkább a családját féltette akkor is.

„Amikor megtudtam a diagnózist, az orvosomat megkérdezve azt a választ kaptam, hogy van megoldás. Onnantól kezdve nem törődtem a miértekkel, nagyjából összeraktam, hogy ez a sorsom, de tudtam, hogy rendben leszek: néhány hét, a hülye kemoterápia és az ezzel járó dolgok. Ami nehéz, az a körülöttem lévő dolgok: a feleségem, a két gyermekem. Anyukámnak én nem tudtam megmondani, képtelen voltam közölni vele, megkértem a feleségemet rá. Az sem volt egy hosszú telefonbeszélgetés. Na, az a nehéz. Villámgyorsan megbékéltem a helyzettel, viszont azzal a kétellyel nem tudtam, hogy mi lesz velük? Azt a gondolatot nagyon nehéz elhessegetni. Aztán elhessegeti az ember. Van egy feladat, amit meg kell oldani. Aztán megoldottuk" – magyarázta Balzsay Paliknak az első betegségéről.

Balzsay Károly kétszer győzte le a rákot Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A sportolót azonban 2018-ban újra daganatos megbetegedéssel diagnosztizálták, azonban az más típusú volt, és még nagyobb küzdelemmel járt. Balzsay edzői munkái miatt először halogatni próbálta a betegség kezelésének megkezdését, azonban az orvosa egy ponton megváltoztatta az ökölvívó hozzáállását. A korábbi világbajnok Paliknak felidézte a sorsdöntő beszélgetés részleteit is.

„Mondta az orvos: »Figyeljen ide, van ötven százaléka, hogy jövőre is lássa a gyerekeit, mit szeretne?«. Akkor kicsit kiakadtam. Kértem, hogy ne mondjon ilyet, de azt válaszolta, hogy muszáj, mert ez az igazság. Az nagyon rossz volt. Nyolcvanról hogy lett ötven százalék? Ez más volt" – emlékezett vissza Balzsay, akinek a második kezelés sokkal nagyobb küzdelemmel járt, sok időt töltött kórházban. Csontvelő-átültetésre is szüksége volt, ami miatt steril szobába került, majd utána 100 napig otthoni karanténban kellett maradnia.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.