Komoly következményei lehetnek a gyerekeknél a nyári alváshiánynak

Forrás: -- -
Nyár alváshiány gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nyári időszak számos kisgyermek életében a korábban megszokott alvási ritmus megváltozásával jár. Azok a 6-12 éves korú gyerekek, akik kevesebb mint kilenc órát alszanak éjszakánként, jelentős fejlődésbeli és teljesítési különbségeket mutatnak azokhoz képest, akik a szükséges órákat megalusszák. 

A memóriáért, az intelligenciáért felelős agyi régiókban keletkező változásoknak hosszú távú negatív következményei lehetnek - hívja fel a figyelmet a Magyar Alvás Szövetség -, nagyobb mentális egészségügyi problémák, például depressziós, szorongásos és impulzív viselkedési tünetek jelentkeznek. Az amerikai gyermekgyógyászati akadémia minap közzétett tanulmánya alapján javasolják, hogy a 6-12 éves gyermekek rendszeresen aludjanak 9-12 órát, amelyhez a feltételeket a gyerekek mindennapi életét szervező felnőttek együttműködését kérik.

Komoly következményei lehetnek a gyerekeknél a nyári alváshiánynak Forrás: --


"A megfelelő alvásidőnek, valamint a pihentető alvás körülményei alakításának a családok életmódjának kiemelkedő részévé kell válnia, amelynek alapja, a rendszeres alvási rutin betartása, a napközbeni fizikai aktivitás ösztönzése, a képernyő előtt töltött idő korlátozása és a képernyők kizárása a gyerekek életéből legalább egy órával lefekvés előtt" - hangsúlyozta G Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. "A szeptemberi becsengetés előtt két-három héttel ajánlatos elkezdeni az iskolakezdési időponthoz alkalmazkodó alvásidő és alvási körülmények kialakítását" - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.