Megdöbbentő kutatás: a hajkiegyenesítő termékek is felelősek lehetnek a méhdaganat kialakulásáért

Forrás: Shutterstock/ Drazen Zigic -
kutatás hajkiegyenesítő méhrák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A The Guardianben hétfőn jelent meg egy tanulmány, amely arról ír, hogy a hajkiegyenesítő termékek növelik a méhdaganatok kockázatát.

A kutatók arra jutottak, hogy a méhrák kockázata több mint két és félszer magasabb azoknál a nőknél, akik ezeket a termékeket rendszeresen használják.

Az amerikai Környezet-egészségtudományi Intézet becslései szerint az ilyen termékeket nem használó nők 1,64 százalékánál alakul ki a betegség 70 éves korukra, míg az egyenesítőket rendszeresen használók esetében ez az arány 4,05 százalékra ugrik.

Forrás: Shutterstock/ Drazen Zigic

A kutatás folytatódik, ugyanis azt még nem tudni, a hajkiegyenesítők mely komponense lehet a felelős a daganat kialakulásáért. Azt már tudni, hogy a betegség előfordulása gyakoribb az afroamerikai nők között, de nem a bőrszínük miatt: csupán azért veszélyeztetettebbek, mert gyakrabban és fiatalabb koruktól kezdve használnak ilyen termékeket - fejtette ki Che-Jung Chang, a kutatóintézet munkatársa.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a hajvasaló úgynevezett endokrin-romboló vegyi anyagokat tartalmaz. A termékeket korábban a mell- és petefészekrák magasabb kockázatával hozták összefüggésbe, a méhdaganat-kockázat most először került a kutatás fókuszába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.