Hernyóhullákról szüretelt gombák támogathatják a rákgyógyítást

betegség alternatív gyógyászat gyógygomba magazin egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyógygombák erejét már őseink is ismerték, a történelem hajnala óta alkalmazzák őket a fertőzések és a daganatos megbetegedések ellen.

Ezeket a különleges élőlényeket korábban főként a kínai, az egyiptomi, a görög, a mexikói és a római orvoslásban hívták segítségül a tradicionális gyógykezelések során. 1991-ben a régészek egy 5300 éves múmiára bukkantak, mely egy darab nyírfataplót tartott a kezében. Ezt a gombát általában hashajtóként használták, tehát valószínű, hogy az illető a bélparazitáit akarta kezelni vele.

Összegyűjtöttük az öt legnépszerűbb, itthon is kapható gyógygombafajt, melyek támogathatják a betegségek megelőzését, illetve kiegészítő gyógykészítményként is funkcionálhatnak.

Közönséges süngomba

A fehér, bozontos pomponra hasonlító süngomba (Hericium erinaceus) gazdag béta-glükánokban, amelyek számos előnyös egészségügyi hatással bírnak, de elsősorban az immunrendszer működésének serkentéséért felelősek.

Állatkísérletek során az is kiderült, hogy ez a kis élőlény hozzájárulhat a hasznos bélflóra növekedéséhez, illetve gyulladásos bélbetegségek (IBD) esetén támogathatja a vékonybél szöveti károsodásának csökkentését. A süngomba mindezek mellett segíthet leküzdeni a depressziót, a szorongást és visszaszoríthatja a kognitív hanyatlást is.

A fehér, bozontos pomponra hasonlító süngomba elsősorban az immunrendszer működésének serkentéséért felelős Forrás: Shutterstock/Fotografiecor.Nl

Shiitake

A shiitake a világ egyik legnépszerűbb szuperélelmiszere, mivel nemcsak ízletes, hanem az egészségre gyakorolt hatása is kiemelkedő. Kína Ming-dinasztiájában valóságos életelixírként tisztelték, hisz tele van B-vitaminokkal, melyek támogatják a vércukorszint szabályozását és megfékezik az általános gyulladásos folyamatokat.

A shiitake emellett rákellenes tulajdonságairól is ismert: a belőle kivont lentinánt Kínában és Japánban daganatos megbetegedések esetén kiegészítő gyógykészítményként adagolják az orvosok.

Shiitake gomba a rákellenes tulajdonságairól is ismert Forrás: Shutterstock/Puttography

Reishi

A reishi (Ganoderma lucidum), melyet gyakran a gombák királyaként vagy a halhatatlanság gombájaként emlegetnek, nagy mennyiségű bétaglükán-tartalma révén felturbózza az immunrendszert, illetve gyulladáscsökkentő hatással bír. Sikerrel veszi fel a harcot a magas koleszterinszinttel, illetve prebiotikus hatásai is ismertek. Tartós fogyasztása által érvényesülhetnek adaptogén előnyei: javítja az alvásminőséget, csökkenti a stresszt, valamint a fáradtságot is elűzi.

A reishi, melyet gyakran a gombák királyaként vagy a halhatatlanság gombájaként emlegetnek Forrás: Shutterstock/Starytale

Cordyceps

A Cordyceps (Cordyceps militaris) talán az egyik legkülönlegesebb tag a gyógygombák családjában: tulajdonképpen egy élősködőről van szó, mely lepkék lárváin telepszik meg, belőlük táplálkozik, a termőtest pedig a már halott, belül teljesen felemésztett hernyókból nő ki. Csodás immunerősítő erejét a természetes ölősejtekre gyakorolt serkentő hatásának köszönheti, továbbá növeli a szervezetben az adenozin-5′-trifoszfát (ATP) nevű vegyület mennyiségét, mely a sejtek energiaellátását támogatja.

A Cordyceps gomba csodás immunerősítő Forrás: Shutterstock/Bob.Leccinum.Robert Kozak

Maitake

A maitakét, azaz a bokros- vagy fodrosgombát (Grifola frondosa) a hagyományos kínai orvoslás az immunrendszer erősítésére használja. Állatkísérletek rávilágítottak, hogy a fodrosgomba támogathatja a szervezetet a mell-, a bőr- és a májrákkal vívott harcában. A gomba proteoglikán nevű összetevőjének emellett immunrendszerserkentő hatást tulajdonítanak.

In vitro és állattesztek során a maitake poliszacharidjai antivirális hatást fejtettek ki a hepatitis B és a HIV ellen, illetve bizonyították, hogy képesek támogatni a sejtek egészséges növekedését és megújulását.

a fodrosgomba támogathatja a szervezetet a mell-, a bőr- és a májrákkal vívott harcában Forrás: Shutterstock/Alexander62

Nyitókép: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.