Dupla szívinfarktust kapott a csokitól a 7 éves kisfiú

mogyoró csokoládé allergia szívinfarktus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Saját tanára miatt szenvedett kétszer is szívinfarktust a mogyoróallergiás kisfiú.

Meg is halhatott volna az az angol kisfiú, akit saját tanára kínált mogyorós csokival. A család szerint az iskolában a kezdetektől fogva tudtak a fiú allergiájáról. Állítólag azonban aznap egy helyettesítő tanár ment be tanítani, és ő adta a csokoládét a gyerekeknek, mert valamelyik tanulónak születésnapja volt. Sajnos, pont a kis Rehan Buttnak jutott a lila csomagolásos bonbon, aminek a közepén egy egész mogyoró volt.

iStockphoto
iStockphoto

Az azonnali injekció sem hatott

Rehan csak a tanítás után ette meg a csokoládét - az édesanyja, aki éppen jött elé az iskolába, még látta, amikor a fia kiköpte a mogyorót. Rehant azonnal légszomj fogta el, és pánikrohama lett. Ugyan az édesanya azon nyomban beadta neki az adrenalint, amit mindig magánál hord, de az nem hatott rögtön. Ezután kihívták a mentőket, akik lélegeztetőgépre kötötték a kisfiút, és még több adrenalint adtak be neki. A 7 éves kisfiú szíve ennek hatására kétszer is leállt, de szerencsére sikerült újraéleszteni.

Nem kizárt a maradandó károsodás

Rehan most már jobban van, nem kizárt azonban, hogy a kétszeres szívleállás hatására maradandóan károsodott az agya. "Beszéltünk neki az iskolatársairól, és azt mondta, nem emlékszik rájuk. Aztán rokonok is jöttek látogatóba, és utána nem emlékezett, hogy itt jártak volna" - mesélte az édesanya. Az iskola bocsánatot kért a családtól, a rendőrség pedig még vizsgálja az ügyet.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.