Neked is jár 2,5 millió forint a gyerekek után januártól - Nem kell visszafizetned

lakásvásárlás támogatás felújítás szocpol
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Állami kamattámogatású forinthitel-programot és új lakáshoz jutásnál a szocpol "finomított" formáját indítja újra a kormány - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán. A két programot együtt jövőre 7-9 ezer család veheti majd igénybe, a két intézkedés a büdzsének 2012-ben 6,2 milliárd forintba kerül.


Thinkstock
Thinkstock

Akár 2,5 millió forintot is lehet majd igényelni szocpolként

Matolcsy György aláhúzta: két eszközzel indul meg az új otthonteremtési program. Az egyik a szociálpolitikai kedvezmény, amely célzott, családi, gyermekhez kötött. Úgy fogalmazott: "finomítottunk" a korábbi rendszeren, ennek eredményeként ugyanúgy figyelembe veszik majd a nevelt és vállalt gyerekek számát, az új lakás nagyságát és annak energetikai minősítését. Vissza nem térítendő támogatásban részesülhet, akinek ma nincs lakástulajdona, ők új lakás építéséhez vagy megvásárlásához kaphatnak támogatást. Mint mondta: "bekapcsolták" a munkát is, azaz legalább az egyik házastársnak legalább 6 hónapig bejelentett, adózott munkahellyel kell rendelkeznie. A költségek 70 százalékát számlával kell majd igazolni - emelte ki, hozzáfűzve, hogy a szocpolt igénylőnek nem lehet köztartozása.

Ha valaki megfelel a feltételeknek, akkor a lakás nagyságától, energetikai besorolásától függően két gyermek nevelése, vállalása esetén 800 ezer és 1,3 millió forint között lehet majd vissza nem térítendő szocpol támogatáshoz jutni; 3 gyermek esetében 1,2-2 millió forint között lesz ez az összeg; 4 vagy több gyermek nevelése esetében pedig 1,6-2,5 millió forint között. A program idei meghirdetését követően a kifizetés január 1-jén indul, 2012-ben 4 ezer családot érinthet, és a jövő évi büdzsében erre 5,2 milliárd forint áll majd rendelkezésre - emelte ki Matolcsy György.

Neked is gyakran okoznak fejfájást a pénzügyek? Kattints, és ismerj meg néhány tippet, amivel könnyíthetsz a helyzeteden!

Kamattámogatásos hitel új lakáshoz


Egyharmaddal csökkenhetnek a kamatok

Kérdésre válaszolva Matolcsy György elmondta: az állami kamattámogatásos konstrukció az 1, illetve 5 éves állampapír-hozamhoz kötődik, annak 30-40-50 százalékát téríti meg a hitelfelvevők számára; ez azt jelenti, hogy a ténylegesen fizetendő hitelkamatok a jelenlegi mértékekhez képest legalább egyharmadukkal csökkenhetnek.


Ezt látni kell! A világ legcsúnyább menyasszonya képgalériánkban. Katt ide!


Ezért magas a villanyszámlád! - A legnagyobb energiafalók a lakásban/penzugyek/20110912-ezert-magas-a-villanyszamlad-a-legnagyobb-energiafalok-a-lakasban.htmlÍgy szerezheted meg a zöldkártyát a lakásodra - 2012-től kötelezőhttp://www.life.hu/hazitunder/20110908-igy-szerezheted-meg-a-zoldkartyat-a-lakasodra-2012tol-kotelezo.htmlTe meg tudnál élni 33 500 forintból egy hónapig? - Ennyi marad a minimálbérből egy anyának/penzugyek/20110531-te-meg-tudnal-elni-33-ezer-forintbol-egy-honapig-.htmlLegyél te is szatyortárs! - És spórolj!/penzugyek/20110309-szatyorkozossegek-vasarlas-okosan-olcson.htmlÍgy vásárolj féláron, egyetlen cetlivel - Nyomtasd ki még ma!/penzugyek/20110905-igy-vasarolj-felaron-egyetlen-cetlivel-nyomtasd-ki-meg-ma.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.