A világon a barna szemszín a leggyakoribb, de senkinek eszébe ne jusson, hogy ez egyet jelent azzal, hogy unalmas. Közel sem! A barna szemnek van ugyanis a legtöbb árnyalata a fekete-barnától egészen a világos aranyszínűig. Ha pedig sminkről és színekről van szó, a barna szeműek számára nincs határ!

A zöld szeműeknek és a kék szeműeknek is bemutattuk már, hogyan sminkeljenek, ideje, hogy a barna szeműeknek is mutassunk néhány ötletet.


Natúr smink

Ha a tükörbe nézve a szemedre figyelsz fel először, akkor biztos lehetsz benne, hogy más is így lesz ezzel. Az élénk, barna szemet a legkönnyebb fekete szempillaspirállal vagy műszempillával kiemelni. A bőrszínű szemhéjpúder és a hús- vagy bőrszínű ajkak még inkább a szemedre irányítják majd a figyelmet.

Forrás: AFP
Kim Kardashian, Salma Hayek, Jennifer Lopez

Bájos arcpír

Ha az előbbi hatásra szeretnél még jobban ráerősíteni, de nem szeretnél drámai sminket, akkor a szempillaspirál mellett használj fekete szemtust vagy szemceruzát is. A barna szemet még inkább kiemeli az orcákra került pirosító is. A barackos és a semleges (azaz hideg és meleg színtípusnak is jól álló) pink a két legideálisabb árnyalat erre.

Forrás: AFP
Eva Mendes, Natalie Portman, Jennifer Love Hewitt


Vibráló ajkak

Ahogy az élénk színű orcák, úgy a vibráló színű ajkak is kiemelik az intenzív barna tekintetet. Ha úgy döntesz, hogy kicsattanó színű rúzst használsz, az arc többi részén ne ess túlzásba. Egy kevés szempillaspirál, a szempillák tövébe húzott tusvonal pont elég, még az arcpír is elhagyható.

Forrás: AFP
Natalie Portman, Anne Hathaway, Rachel Bilson

Füstös smink

A füstös szemsmink nagyon jól néz ki a barna szemhez. Arra viszont érdemes figyelned, hogy a szem és a szemfesték árnyalata soha ne egyezzen teljesen. A világosabb barna szemet érdemes inkább sötétebb színnel árnyékolni. A fekete mellett a csokoládébarna vagy a bordóba forduló árnyalatok is remekül mutatnak. A sötétbarna szem mellett jól mutat a szürkésbarna, bronzos barna, aranybarna vagy a karamellszín is. Még drámaiabb lesz a tekinteted, ha a füstös szemet a végén körbekontúrozod.



Forrás: AFP
Christina Ricci, Jessica Alba, Carey Mulligan

Színes szemhéjpúder

Ahogy az összes többi szemszín esetében is láttuk, a színes szemhéjpúder is hatásos lehet a barna szem kiemelésére. Barna szem esetében majdnem minden színt használhatunk. A barna komplementere a kék, ezek közül is a közép- és a sötétkék mutat jól a barna szem mellett. Árnyalatfüggő, de jól mutathat mellette a szőlőkék, a lila, a metálzöld és a vörösesbarna is.

Forrás: AFP
Jessica Alba, Carey Mulligan, Nicole Richie, Eva Longoria


Tilos: a babakék és a fekete lyuk

Két dolog viszont tabunak számít. A sötétbarna szem mellé babakéket használni az egyik legveszélyesebb dolog. Csak nagyon kevés embernek áll jól, mindenki más úgy néz ki vele, mint egy Barbie-baba. A másik a túlzásba vitt füstös szem, amikor pontosan ugyanolyan fekete-barna árnyalatot használ valaki, mint amilyen a szemszíne. A szem ilyenkor teljesen elveszik abban a fekete lyukban, amit az ecsettel és a szemfestékkel kreáltunk az arcon. Ha nagyon sötét szemeid vannak, inkább középbarna vagy aranyfényű szemfestékeket használj.

Forrás: AFP
Gwen Stefani, Victoria Beckham

Plusz egy tipp: fülbevaló

Az előbbi, "fekete lyuk effektus" elkerülésére egy másik trükköt is alkalmaznak a sztárok: közepes vagy nagyméretű, csillogó fülbevalóval érik el, hogy ne csak az arc egy részére kerüljön fókusz.

Forrás: AFP
Eva Mendes, Kim Kardashian


Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!


A legszebb sminkek kék szemhez - Ahogy a sztárok csináljákhttp://www.life.hu/szepulj/smink/20120213-a-legszebb-sminkek-kek-szemhez-ahogy-a-sztarok-csinaljak.html A legszebb sminkek zöld szemhez - Ahogy a sztárok csináljákhttp://www.life.hu/szepulj/smink/20120207-a-legszebb-sminkek-zold-szemhez-ahogy-a-sztarok-csinaljak.html Így néz ki smink nélkül a sorozatsztárhttp://www.life.hu/szepulj/20120117-kisirta-a-szemet-a-sorozatsztar.html Sminkeld magad soványra! - 5 kiló mínusz garantálthttp://www.life.hu/szepulj/20120116-sminkeld-magad-sovanyra-5-kilo-minusz-garantalt.html Sminkbakik, amelyek rettenetesen öregítenekhttp://www.life.hu/szepulj/20120110-sminkbakik-amelyek-rettenetesen-oregitenek.html Így sminkelj télen: Praktikák a tartós sminkeléshezhttp://www.life.hu/szepulj/smink/20111117-igy-sminkelj-telen-praktikak-a-tartos-sminkeleshez.html