Aki a mai bizarr cipők láttán azt szajkózza, hogy a mai tervezőknek elment az esze és régen minden jobb volt, nem látott mindent. Ahogy a történelem, úgy a divattörténelem is ismétli önmagát. Nemhogy bizarr, hanem annál is bizarrabb, sőt, sokkoló darabokkal jó ötven, száz, sőt több száz évvel ezelőtt is találkozhattunk volna. A hét legfurcsább lábbelit mutatjuk meg.



Paduka

Az ujjgomb ma már nem ismeretlen a mi számunkra sem, azt viszont csak kevesen tudják, hogy ősrégi változata évszázadokkal ezelőtt jelent meg Indiában. A paduka az egyik legősibb cipőfajta, amelyet a hindu vallás követői viselték. Az anyagi világról lemondott hívők cipőjét fából, ünnepi alkalmakra ezüsttel bevont fából készítették, mivel a tehénbőr használatát tiltja a vallásuk. Az időjárásnak megfelelően alakították ki: szellősnél is szellősebb lábbeliről van szó, aminek megemelték a talpát, hogy a lábukat ne süsse a napégette talaj. Ritkán, de léteztek szögekkel kirakott padukák is, amelyek viselése 20-40 perc után olyan érzéseket szabadít fel a testben, amelyek segítenek eljutni a vallásos extázis állapotába.

http://en.wikipedia.org



Burgundi csőrös cipő

A százéves háború alatt csupán zsebkendőnyi területen uralkodott a béke és a jólét egész Európában. A burgundi hercegségben az addigi divat extrém evolúciós zsákutcája fejlődhetett ki, így egész sor különlegesség közül választhattak a divatkövető arisztokraták. Az egyik ezek közül a burgundi ficsúrok csőrös cipője, amely egyfajta rangjelzőként is szolgált. Minél hosszabb volt a bőrből készült harisnyaszerű lábbelik orra, annál magasabb társadalmi rétegbe tartozott a viselője. A hegyesen előremeredő cipőorrot fából készült merevítő tartotta, harisnyás lábukat pedig szintén fából készült papucsszerűségbe dugták (amilyet Jan van Eyck: Az Arnolfini házaspár című festményén is látni), hogy ne sérüljön a cipő.

http://en.wikipedia.org, Bata Shoe Museum (Toronto)

Kapkap

Léteznek olyan cipők, amelyek szinte egy kaptafára készültek, csak a világ más és más helyein bukkantak fel. A török kapkap, a japánok ujjpántos facipője, a geta, a 18 centiméterrel a föld fölé emelkedő zoccolo két lábon álló cipők voltak. A török kapkapot a háremhölgyek viselték, a nevét arról kapta, hogy a márványpadlón kopogó hangot adott ki. Igaz, elég nehéz elképzelni, hogy ebben lépkedni is tudtak, mi valószínűleg csak csoszogva haladnánk benne előre. A lehetetlenül magas talp azt a célt szolgálta, hogy megvédje a lábukat az utca piszkától, hogy ne kelljen bokáig a szennyben járniuk, ugyanakkor a fürdőkben sem égette a lábukat a forró padló. Ünnepi alkalmakra ünnepi topán járt: a hagyományosan fából készült lábbelit ilyenkor kagylóberakással és ezüsttel díszítették.

Museum of Fine Arts (Boston), http://en.wikipedia.org



Velencei magas talpú cipő

Sem a Spice Girls nem tudott, de még Lady Gaga sem tud újat mutatni a cipők terén! Minden idők egyik legfurcsább és - mai szemmel - ideológiailag egyik legfelháborítóbb lábbelije volt az ökörpofának vagy tehénpatának is csúfolt chopine. A magasított lábbeli a 15. századi Velencéből indult hódító útjára és egészen a 17. századik viselték. Egyik alfaja, a zoccolo, nagyon hasonlít az előbb bemutatott kapkapra. A chopine talpa parafából készült, és nagyon extrém esetekben meghaladta a 80 centiméteres magasságot is. A felsőrésze díszes bőrből vagy bársonyból készült, amellyel végül a parafatalpat is beborították. Ahogy a csőrös cipőnél az orrhossz, itt a magas talp mutatta a rangot. A magas cipőknek megvolt az előnye, hogy a nőknek szó szerint a férfiakra vagy a szolgáikra kellett támaszkodniuk, ha haladni akartak - és ezt nem csak szó szerint értették így. A furcsa, parafahiányt előidéző divathóbortot az egyházi vezetők is támogatták, hiszen a chopine-t viselő nők nem élvezhették az olyan bűnös hóbortot, mint a tánc. A cipőt betiltották Velencében, mert túl sok nő vetélt el, mivel a chopine járásra alkalmatlan, elesésre viszont tökéletes eszköz volt.

Museum of Fine Arts (Boston), www.metmuseum.org

Cromwell

A magas sarkú cipőt egy apró termetű hölgynek, Medici Katalinnak köszönhetjük, aki hiúságból viselt ilyenfajta lábbeliket. A Firenzéből érkező leendő francia királyné hóbortjába a párizsi udvar hölgyei is azonnal beleszerettek, így egy csapásra elterjedt az addig szokatlan cipőfajta. A magas sarkú nemcsak a nőket, hanem a férfiakat is meghódította, egyfajta rangjelző lett. A közlekedésre már-már alkalmatlan sarokmagasság az jelezte, hogy az illetőnek nincs gondja az életben. Az 1890-es években Charles Hind cipőinek fasarka a 12 centimétert is meghaladta. Ezekben a Charles Cromwell után elnevezett lábbelikben tényleg csak tipegni lehetett.

www.northampton.gov.uk, http://en.wikipedia.org



Lótusz cipő

Ahogy a parafaoszlopokon sétáló velencei nők bizonyítékul szolgáltak arra, hogy férjük képes volt eltartani őket, úgy a megnyomorított lábú kínai nők is a férjük gazdagságát reprezentálták. Minél kisebb volt az asszony lába - azaz minél kevésbé volt munkaképes -, annál többet ért. Szó szerint. Kínában a kis láb legalább olyan vonzerővel bírt, mint ma Európában a telt, gömbölyű mell. A 10. századtól kezdve nem bízták a genetikára a dolgot; az ország bizonyos területein és először csak a gazdagok körében kialakult a lábelkötés szokása, amely végül szinte mindenhol elterjedt. A kislányok lábujjait körömvágás után hátrakötötték, a nagylábujjat szabadon hagyták - volt, hogy a lábujjak és a lábfej is eltört. Minden egyes körömvágás után szorosabb lett a kötés, és egyre kisebb a láb; a cél a hét és fél centiméteres "Arany Lótusz" elérése volt. A kötés csak fürdésnél vagy szex előtt került le a lábról - a kínai férfiak ugyanis teljesen beindultak az összenyomorított lábfejet látva. A lábról lekerült három méter hosszú, selyemből vagy gyapjúból készült fáslival sokszor meg is kötözték a feleségüket az aktus előtt. A lábelkötést a 20. század elején betiltották, de sok helyen a hagyomány tovább élt, így ma is élnek még lótusz lábú nők.

www.metmuseum.org, http://en.wikipedia.org

Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen  és a Facebookon  is!



Salvatore Ferragamo és a "láthatatlan szandál"

A második világháború alatt és az azt követő jegyrendszer időszakában a kor zseniális tervezője, Salvatore Ferragamo neki is keseredhetett volna az anyaghiánynak, de ennél sokkal fontosabb volt számára az alkotás. Az olasz cipőtervező az ínséges időkben bőr helyett akkor olyan alternatívnak számító alapanyagokkal dolgozott, mint a szalma, a raffia, a csipke, a celofán vagy a parafa. Ikonikus "láthatatlan szandál"-nak keresztelt modelljét a firenzei Arno folyón horgászók nejlonzsinórja ihlette. A nejlonszálak és a tervező által kitalált módosított ék alakú sarok bizonyos szögből valóban láthatatlanná tették a topánt. Hiába a zsenialitás, Ferragamo túl korán robbant be egy olyan cipővel, amit nem lehetett látni, mégis vagyonokba került. Ráadásul a nők túlzottan meztelennek érezték benne magukat.

www.metmuseum.org, www.museoferragamo.it