Ki kellett bontani a ház falát, hogy kimentsék a 330 kilós fiatal lányt

kövér vesebetegség tizenéves szívprobléma gerincproblémák túlsúlyos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az orvosoknak komoly fejtörést okozott, hogy hogyan fogjanak hozzá a 330 kilós lány kezeléséhez, ugyanis csaknem 100 000 angol fontba került, míg a lányt kiszabadították a lakása fogságából, és a kórházba szállították.

Georgia Davis, a dél-walesi Aberdareben élő, mindössze 19 éves lány kis híján 130 kilót hízott az elmúlt 20 hónap folyamán, és már több mint fél éve a hálószobája foglya volt. A múlt héten a Károly Herceg kórházba szállított lány vérnyomását és szívműködését folyamatos orvosi megfigyelés alatt tartják és infúziót kap. Légzési elégtelenséget, gerincproblémákat, veseelégtelenséget és cukorbetegséget állapítottak meg nála.

Northfoto
Northfoto

A beteg szüleivel élő tizenéves Georgia testtömegindexe (BMI) meghaladja a 142,3-at, miközben már a 30-as érték is az elhízottság jele. A gyerekkorában még normális testsúlyú lány gyakorlatilag teljesen mozgásképtelen, ezért szinte az egész napot az ágyban fekve tölti, csak alkalmanként vonszolja el magát a fürdőszobába, ám ez a tevékenység akár egy óráig eltarthat és teljesen kimeríti.

A kórházba szállítást előkészítő mentőcsapat 50 rendőrből, tűzoltóból, egészségügyi dolgozóból és építési szakemberből állt. A mentéshez közel 30 járművet használtak, és az egész procedúra több mint 8 órát vett igénybe. A ház egyik falát teljesen le kellett bontani, hogy a lányt kiszabadítsák a szobájából, majd egy állványzatot és egy rámpát is építettek, amin le tudták hozni a pácienst. Az egyik építész csak a bontási és építési munkálatok költségét 20 000 fontra (7,4 millió forint) becsülte, ám a teljes mentési folyamat ennél jóval többe került, megközelítőleg 100 000 fontba (37 millió forint).

A 15 éves korában 210 kilós lány testsúlyának csaknem felét leadta, mikor Amerikában részt vett egy fogyókúrás táborban. A sikeres fogyást követően Georgia egy ideig még eljárt a helyi edzőterembe mozogni egy kicsit, de aztán elmúlt a kezdeti lelkesedés. Kevesebb mint két évvel később a lány testsúlya már meghaladta a 250 kilót, ekkoriban naponta 13 000 kalóriát fogyasztott el, és mostanra majdnem elérte a 400 kilót.

Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.