Nem hittünk a szemünknek! - Így tüntetheted el a legdurvább pattanásokat

kozmetika szép arc akné smink bőrhiba pattanás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Cassandra Bankson egy tízperces YouTube videóban mutatja be, hogyan tudja beteg, aknés és pattanásos bőrét tökéletesre sminkelni. Az eredményt már a legnagyobb kifutókon is bemutathatta.


A 19 éves lány régebben annyira szégyellte a külsejét, hogy inkább iskolába sem járt, csak hogy elkerülje az állandó megaláztatást. Aztán a szülei nappalijában rögzített egy videót, melyben reményt adott minden pattanásos fiatalnak: megmutatta, hogy milyen make-up trükkökkel rejthetők el a szörnyű bőrhibák.

A kisfilm, melyet 11 millióan láttak már, visszaadta Cassandra önbizalmát és megváltoztatta az életét is. Egy sor modellügynökség figyelt fel a fiatal lányra az Egyesült Államokban, egy neves kozmetikai cég pedig máris le is csapott rá.

A lány, akinek mitesszerei és pattanásai a nyakára és a vállára is átterjedtek, modellként vett részt a New York-i divathéten. Élete első kifutós élményéről azt nyilatkozta, hogy az egyik legnagyobb álma vált valóra.

Cassandra további videókat is készített, melyben tippeket és trükköket mutat azoknak, akiknek hozzá hasonlóan zsíros és hibás a bőrük. Kontúrozni és árnyékolni tanít, valamint tanácsokat ad ahhoz, hogyan lehet megelőzni a pattanások kialakulását.

Kommandós arcmaszk pattanások és mitesszerek ellenhttp://www.life.hu/hogyanlegyekjono/20120301-hogyan-legyek-jo-no-orvosi-szenes-arcmaszk.html"Akciós" arcmaszk a pattanások és mitesszerek ellenhttp://www.life.hu/hogyanlegyekjono/20120301-hogyan-legyek-jo-no-arcpakolas-orvosi-szenbol-mezbol-es-kavebol.htmlHázi arcpakolások pattanások ellen, kamaszoknakhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110916-hazi-arcpakolasok-pattanasok-ellen-kamaszoknak.htmlEvéssel győzd le a pattanásokat!http://www.life.hu/szepulj/borapolas/20110525-evessel-gyozd-le-a-pattanasokat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.