fashion week 2013 smaragdzöld előrejelzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár hivatalosan még csak 2013 nyárutójáig látunk előre - hiszen a tavaszi-nyári trendeket már ősszel bemutatták a kifutókon, és mostanában leplezik le az elő-őszi kollekciókat -, a bennfentesek sokkal előrébb tartanak. Néhány trendelőzetesre alapozva a Life.hu összegyűjtötte, milyen slágerdarabokra számíthatunk 2013-ban.

2013-ban az év színe: a smaragdzöld

Az amerikai Pantone cég minden évben meghatározza nemcsak egy-egy szezon színeit, hanem az év színét is. 2012-ben ez az izgalmas Tangerine Tango (mandarin) volt, 2013-ban pedig a 17-5641-es árnyalat nyerte el a megtisztelő címet. Az Emerald (smaragd) névre keresztelt szín valószínűleg nemcsak a ruhákon, hanem a kiegészítőkön, lakberendezési tárgyakon, lakástextileken is megjelenik majd. Ízelítőnek levadásztunk néhány fotót a 2013-as tavaszi kifutókról, de a Pantone honlapján csinos összeállítást találsz erről az árnyalatról. A Pantone egyébként már azon is túl van, hogy 2013 tavaszának tíz legmenőbb árnyalatát bemutassa. Közülük kiemelték a Monaco Blue-t (Monaco-kék), amely Leatrice Eiseman, az intézet igazgatója szerint annak a praktikusságnak a metaforája, amely manapság a társadalomra jellemző.

www.style.com
www.style.com

Nanette Lepore, Zac Posen, Giorgio Armani

Mediterrán életérzés

Könnyű anyagokat, tengerparti színeket, kényelmes, mégis ultranőies viseletet jósolnak 2013-ra a trendek kitalálói, akiket a Földközi-tenger világa ihletet - nem volt véletlen az a bizonyos Monaco-kék. Az biztos, hogy az év nagy slágerei lesznek a finom, nőies blúzok, amelyeket gallér nélkül vagy csónaknyakkal álmodtak meg a tervezők, valamint nagy szerepet kapnak a virágmintás ruhák is, amelyek még az üzleti viseletbe is behízelgik magukat. A csónaknyakra és a virágmintás ruhára hoztunk is példákat.

www.style.com
www.style.com

Erdem, Carolina Herrera, Valentino

A ráncfelvarrás éve

Azért csak lassan a testtel, nem kell azonnal a plasztikai sebészt célba venni. A ráncfelvarrást a jól bejáratott ruhadarabokra értik a trendteremtők, mint amilyen a póló vagy a buklé anyagból készült kabátka is. A legdivatosabb nyakkivágás a pólók esetében is a csónaknyak, a nyomatok, rátétek és egyéb díszítések, de az anyagok is gazdagabbak, izgalmasabbak lesznek, mint korábban. Ezeket a pólókat nyugodtan párosíthatod majd a jövő év másik nagy sztárjával, a buklédzsekivel. A Chanel inspirálta darabok már most, 2012 végén is erősen jelen vannak, de 2013-ban kötelező darabbá válnak.

www.style.com
www.style.com

3.1 Phillip Lim, Acne, Chanel

Kiegészítők: ma még ciki, holnap már menő

2013 a kiegészítők terén sok meglepetéssel rukkolt elő. A kifutókon olyan régen látott, ma még ciki, holnap divatosnak gondolt darabok tűntek fel, mint például a cowboycsizma, vagy a feliratoktól megfosztott, stílusos baseballsapkák. Nagy kedvenc még a táblagépek és méretes okostelefonok tárolására is alkalmas, fül nélküli aktatáska.

www.style.com
www.style.com

Lanvin, BCBG Max Azria, DKNY


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.