Divatbotrányok: Ahol a sztárok is levetkőznek

Kate Moss fashion week nyuszilány Hugh Hefner meztelenkedés Crystal Harris Cindy Crawford Pamela Anderson botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mi lehet a világ egyik legidősebb macsójának és a Playboy sikerének a titka? Erre keressük a választ a Life.hu Divatbotrányok sorozatában, ahol a héten a nyuszis birodalom kulisszái mögé pillanthatsz be.

Bódi Sylvi a Playboy-villában járt

A legendássá vált nyulat a magazin első művészeti vezetője, Art (Arthur) Paul tervezte, saját bevallása szerint körülbelül fél óra alatt. A bundás kedvencre azért esett a választás, mert humoros asszociációkat kelt a szexualitással kapcsolatban. Az első vázlatokon még sokkal rajzfilmszerűbb volt, öltönyt vagy házikabátot viselt. 1959-ben pedig már olyan ismert volt, hogy a New York Reader nyuszifejes logó címzéssel küldhetett levelet a Playboy számára.

Forrás: Facebook/Playboy
Forrás: Facebook/Playboy

Hugh Hefnernek mindig is jó érzéke volt az újságíráshoz, ami korán meg is mutatkozott. Írt a főiskolai újságba és első állását is egy magazinnál kapta, ahol szövegíróként dolgozott. 1953-ban azonban felmondott, mert nem kapta meg ötdolláros béremelését. Ekkor döntött úgy, saját újságot alapít. Egy kifinomult, szexuálisan kalandos lapot. 1953 decemberében jelent meg először a Playboy, címlapján Marilyn Monroe-val. A számot Hefner Hyde Park-béli konyhájában állították össze. Eredeti címe ekkor még Stag Party volt, de egy másik, már létező magazin, a Stag felkereste Hefnert és elmondták kifogásaikat a majdnem azonos név kapcsán. Így döntöttek a Playboy mellett. Az egyedülálló sikertörténet ezzel vette kezdetét, ami Hugh Hefnert a világ egyik leggazdagabb emberévé tette, a magazint pedig a világ legismertebb erotikus lapjává. Hefnernek azonban nem csak az üzlethez és az íráshoz volt tehetsége. Remekül értett a lap fotósainak és modelljeinek a nyelvén is.

Forrás: Facebook/Playboy
Forrás: Facebook/Playboy

Hefner istenadta tehetséggel válogatta meg címlaplányait. Népszerű színésznők, énekesnők és modellek sorát kapták már lencsevégre a Playboy fotósai. Akár több alkalommal, mint például Cindy Crawfordot is.

Forrás: Facebook/Playboy
Forrás: Facebook/Playboy

Kattints a képre, és nézd meg, kik szerepeltek még a Playboy címlapján!

Marilyn Monroe, Pamela Anderson, Anna Nicole Smith, Eva Herzigova és Barbra Streisand - csak néhányan a Playboy korábbi címlaplányai közül. Dögösek és stílusosak. Ami pedig a magazin közelgő 60. születésnapját illeti, azt rebesgetik, nem más, mint Kate Moss lesz látható a jubileumi címlapon.

A végeredmények közt szemezgetve Bo Derek szellős bikinialsóját és Daryl Hannah földöntúli tekintetét elnézve az is biztos, hogy a Playboy sem tévedhetetlen.

Forrás: Facebook/Playboy
Forrás: Facebook/Playboy

Kattints a képre a többi híres címlaplányért!

A 86 éves milliárdos magánélete sem mindennapi. A Los Angeles-i villában jönnek-mennek a fiatal barátnők, a szabályokat azonban mindenkinek be kell tartani. Hefner állítólag személyzetével figyelteti a lányokat. Be kell számolni arról, hogy ki és hová igyekszik, ugyanis ő még ebbe is beleszólhat. A Playboy lakban szoros napirend szerint követik egymást a programok is. Hétfőn pasis, kedden csajos este van. Ekkor Hugh a lányokkal unót és dominót játszik. Szerdán kártya-, csütörtökön pedig családi nap van, mikor volt feleségétől született gyerekeivel tölti az idejét. Vannak persze szezonális partik is, húsvétkor, halloweenkor, Hefner születésnapján, valamint a nyár közepén, mikor is a fehérnemű vagy hálóköntös viselete a kötelező.

Forrás: Facebook/The Playboy Mansion
Forrás: Facebook/The Playboy Mansion

2012 szilveszterén Mr. Playboy ismét megnősült. Barátnője, Crystal Harris playmate 2011-ben egyszer már kikosarazta, most azonban újra igent mondott. A milliárdosnak ez a harmadik házassága, Crystalnek pedig az első. A korkülönbség? Hefner szerint ő csak így képes friss szemmel nézni a világot és izgalmasan élni. Ami pedig a 26 éves Crystalt illeti, ez majd elválik...

Forrás: Facebook/Playboy
Forrás: Facebook/Playboy

Hugh és Crystal

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
Kövesd a StílusZsarut a Facebookon!


A StílusZsaru mindig figyel és rajta tartja a szemét a sztárokon és stílusikonokon, valamint azok ruháin is. Követi a legdurvább stílusbakikat és elkalauzol a divat világába.


IRÁNY A FACEBOOK ÉS A STÍLUSZSARU OLDAL!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.