fashion week divattervező Pippa Middleton luxus Chanel drága Karl Lagerfeld Adele botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lófarok, napszemüveg, fekete-fehér sikk és közel ötven év tapasztalata. Ő Karl Lagerfeld, a divatszakma és a hírességek legfőbb kritikusa. A Life.hu Divatbotrányok sorozatában ez alkalommal a tervezőről és a legendás beszólásairól olvashattok.

Ilyenek az igazi nők meztelenül (18+)


Igaz, öt évvel próbálta megfiatalítani magát, Karl Lagerfeld valójában 1933-ban született Hamburgban. Múltjában sok minden ködös, erre pedig olykor rá is tesz egy lapáttal. 1953-ban Párizsba költözött, ahol több divatház számára is vázlatokat készített, ami akkoriban elismertebb munka volt, mint a fényképek. Két évvel később második helyezett lett egyedi tervezésű kabátjával egy nemzetközi versenyen, melyen az első helyet Yves Saint-Laurent nyerte el. Lagerfeld éveken át volt szabadúszó tervező, sőt saját üzletet is nyitott Párizsban. Az 1970-es évektől jelmezeket is tervezett, 1972-ben pedig megkezdte együttműködését az olasz Fendi, majd a Chloé divatházzal is. Kollekcióiban többnyire kedvenc színei, a fekete és a fehér domináltak. Ez ma sincs másként. Fekete-fehér összeállításai védjegyévé váltak, mind a kifutón, mind a saját ruhatárában.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Tíz évvel később aztán gondolt egy nagyot és átpártolt a divatházak közt rangidős Chanelhez. A divatrészleg művészeti vezetője lett, azzal a kitétellel, hogy a ruhák és kiegészítők reklámfotóit csak ő készítheti el. Bár hű maradt a divatház sajátos formavilágához és színeihez, Lagerfeld mégis újítónak számított. A szoknyákat lerövidítette, blúz helyett pedig derék fölött végződő, vállpántos bustiert alkalmazott. Kollekcióiban a pasztellszínektől egészen a vad árnyalatokig minden megjelent. A tervező sokáig a test formáját követő lágy vonalak elkötelezettje volt. Aztán apránként eltávolodott a Mademoiselle diktálta stílustól és új anyagokkal, mint például farmerrel és bőrrel kezdett dolgozni.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Azonban a divatguru nemcsak tervez, fotóz is. Nevéhez számos Vogue címlap és divatanyag fűződik. Kedvenc modelljei Tilda Swinton, Baptiste Giabiconi és Freja Becha Erichsen.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A Chanel ház vezetője bebizonyította, hogy a kifinomult ízléséhez korántsem illik a modora. Lagerfeld szerint valójában mindenki, aki kritizálja a modellek alkatát, irigy és kövér. Ezek a dagadt nők csak ülnek a tévé előtt, zabálják a chipset és kijelentik, hogy a modellek kórosan vékonyak és undorítóak - állítja Lagerfeld. Ám a divatvilág az álmokról szól. A divatguru szerint pedig a kifutón senki sem akar gömbölyded nőket bámulni.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Ezek a frizurák hódítanak tavasszal


Lagerfeld nemes egyszerűséggel daginak nevezte Adele-t is, ráadásul nyilvánosan. A párizsi Metro című lapnak adott interjújában közölte, az énekesnő bár kissé hájas, de nagyon szép arca van. A divatikon azóta sem győz bocsánatot kérni és buzgón szabadkozik, hogy ő valójában óriási rajongója a fiatal énekesnőnek. Természetesen mi mással is biztosíthatná jobban a rajongásáról Adele-t, mint néhány méregdrága Chanel holmival. Lagerfeld megtudta, hogy az énekesnő gyengéi a designer-táskák, így küldött is számára pár mutatós darabot. Adele persze oda volt a milliós értékű ajándékoktól, azóta is úton-útfélen Chanel tatyókkal flangál. A kritikusok szerint persze Lagerfeld egyszerűen megvette őt, mégpedig kilóra.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Valljuk be, bizarr egy ilyen kritika épp tőle, hiszen hosszú éveken át küzdött súlyproblémákkal. Lagerfeld 2002-re 42 kilótól szabadult meg. Nem is meglepő, hogy könyve, a The 3D Diet több tízezer példányban kelt el világszerte. Sikere tartósnak bizonyult, álomsúlyát pedig azóta is tartja, méghozzá úgy, hogy hű maradt a személyre szabott étrendjéhez. Legfőbb motivációjának azt a keskeny szabású Dior öltönyt említi, melyet tervező kollégája Hedi Slimane tervezett, és amelyet Lagerfeld feltétlenül viselni akart és visel is. Természetesen egészségügyi okok is szerepet játszhattak döntésében, erről azonban nem szól a fáma.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Legutóbbi célpontja pedig Pippa Middleton volt, akinek a divatcézár szerint egyszerűen el kellene rejtenie az arcát. Hátsójáért igaz, oda van, de a pofija - szerinte - inkább a rút kategóriába tartozik. Ezzel a kijelentésével persze olyan ellenszenvet váltott ki, mint még sosem. Bár kétségtelen, álmatlan éjszakái nemigen voltak emiatt. Vilmos herceg és Kate lagziján pedig az egész angol népnek beszólt, mondván, hogy minden nőnek rönklába van. Kivéve persze Victoria Beckhamet, hiszen ő a tökéletes nő Lagerfeld számára.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Valljuk be, igaz, a nagy Karl beírta magát a divat történetébe, de hogy Victoria Beckham volna a tökéletes nő, ezzel azért többen vitába szállnának a divatguruval...

Nézd meg a legkínosabb címlapfotókat!

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.