gyermekprostitúció a nap cikke gyermekrablás gyerekkereskedelem kislány gyerekrabszolgák India nők helyzete
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Virágzó gyerekkereskedelem, nem alapján végzett abortusz, gyerekházasságok: a nyomornak, a hagyományoknak vagy a szeretetlenségnek köszönhetőek ezek a mindennapi, európai szemmel igencsak furcsa indiai jelenségek? A Life.hu szakértő segítségével járt utána a témának.

Ellopta a lányától, majd egymillió forintért adta el az unokáját

Indiában nemcsak a megfelelő illemhelyek hiánya okoz nehézségeket: a gyermekeket is számtalan veszély fenyegeti. A fenyegetés pedig gyakran a közvetlen családtagoktól érkezik: egy indiai asszony megszülte a gyermekét a kórházban, de mire feleszmélt, saját édesapja elvitte a kórházból a csecsemőt, és eladta egy ott dolgozó nővérnek. A nővér több mint egymillió forintért egy közvetítőnek adta tovább a babát, aki a Facebookon eladta egy Delhiben élő üzletembernek. Az anyának szülés után először azt mondták, hogy beteg a kisbabája, később pedig azt, hogy meghalt. Szerencsére feltűnt neki apja hirtelen meggazdagodása, nem hagyta annyiban a dolgot, s bejelentést tett a rendőrségen. A hivatalos szervek előtt már a nagyapa is bevallott mindent, ezért őt és a nővért is letartóztatták, a kisbaba pedig épen és egészségesen visszakerült a kórházból az édesanyjához. A rendőrök a közvetítőt is megtalálták, akiről kiderült, hogy egy emberkereskedelmi szervezet tagja.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Évente tízezer gyereket rabolnak el

Bár számunkra elképzelni is nehéz, Indiában nagyon is létező probléma a gyermekkereskedelem. Gyakoriak a gyermekrablások - évente tízezer gyermek esik áldozatul. Elrablásuk után vagy gyermektelen házaspároknak adják el az áldozatokat, vagy házi rabszolgának, prostituáltnak, esetleg utcai koldusnak. Gyermekeket azonban nemcsak szervezetek rabolnak, de magányos férfiak is: idén áprilisban egy 5 éves kislányt raboltak el, tartottak fogva és erőszakoltak meg Újdelhiben, s ami a legijesztőbb: a hatóságok egyáltalán nem reagáltak, mikor a szülők bejelentették leánygyermekük eltűnését. A hatalmas közfelháborodás hallatán a kormányfő indítványozta, hogy a nők biztonságának kérdését felülvizsgálják, de mielőtt ez megtörténhetett volna, újabb, ezúttal 4 éves kislány eltűnésére derült fény. A kisgyermekre szülei találtak rá eszméletlen állapotban egy farmon azután, hogy előtte nap egy 35 éves férfi megerőszakolta. Bár kórházba szállították, a kislány életét már nem tudták megmenteni.

Mostohán bánnak a kislányokkal

India és a nők viszonya meglehetősen ellentmondásos: annyi azonban bizonyos, hogy a lánygyermekeknek közel sincs akkora becsülete, mint a fiúknak. A lányokat férjhez kell adni, hozományt előteremteni, ami a szegény falusi családokra nagy terhet ró, ráadásul fizikailag nehezebben bírja a kemény munkát, így jobb jó előre megszabadulni tőle. Bár évek óta törvény tiltja a baba neme miatt végzett abortuszt, mégis kérvényezhető, az anyának csupán el kell titkolni az indokot, vagy egy másikat kitalálni helyette. A lánybabák abortuszából ráadásul még az orvosok is hasznot igyekeznek húzni: a hirdetéseikben gyakran hivatkoznak a várhatóan magas hozományra, mellyel szemben a magzatelhajtásért fizetendő összeg szinte eltörpül... Ennél valamivel emberségesebb megoldás, ha a mégis megszülető kicsit nem megölik, hanem örökbe adják: ezt ráadásul államilag kiépített rendszer is segíti, amellett, hogy egyes államokban még kislányvédelmi programot is bevezettek. Az apró vidéki falvakban viszont továbbra is inkább a régi módszerek közül válogatnak.

Gyermekházasságok: 1 évesen férjhez ment - 18 évesen elvált

Szintén évszázados tradíció, hogy a kislányokat pubertáskoruk előtt férjhez adják - majdnem a kislányok közel fele 18 éves kora alatt kel el. Mivel ezt régóta törvény tiltja, ezek az esküvők vagy titokban szerveződnek, vagy egyszerre házasítanak ki több kislányt - egy közös lagzival ismét csökkenthetők a költségek. Gyakori az egészen kicsi gyerekek közti házasság, melyet a szülők elrendeznek, majd az ifjú arát és férjet a családok addig maguknál nevelik, míg el nem érik a felnőttkort. Ez történt Lakszmi Szargarával is, aki mindössze egyéves volt, mikor a hároméves Rákessel összeadták. Tizennyolc éves koráig mit sem tudott arról, hogy ő már elkelt, mígnem férje szülei el nem akarták vinni magukhoz. A megdöbbent és kétségbeesett lány férjével együtt kérte talán Indiában először, hogy érvénytelenítsék házasságát, miután szüleit nem hatotta meg könyörgése. Végül egy szociális munkástól kapott segítséget, aki nagyon reméli, hogy Lakszmi bátorsága másoknak is példát mutat.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

A fiatal lány boldogan tartja a házasságát felbontó szerződést

India a 4. legveszélyesebb hely a nők számára

Dávid Krisztina indológus mutat rá az ország visszásságaira: "India a világ 4. legveszélyesebb helye a nők számára Afganisztán, a kongói Demokratikus Köztársaság és Pakisztán után. Jelenleg Indiában a nőket az életük szinte minden területén diszkrimináció éri, sok leány nem is jön világra, mert a szülők megtudva a gyermek nemét, abortálják a magzatot. Ha mégis világra jön a gyermek, akkor még ma is találunk példát a leánygyerekek ellen elkövetett gyilkosságokra. Sokszor szembesülnek a szociális munkások a kislányok súlyos alultáplálásával vagy a gyermek szülői hanyagságból fakadó nem megfelelő orvosi ellátásával - ugyan az alultápláltság nem csupán a leányokat érinti, ugyanis az UNICEF adatai szerint ma Indiában a gyermekek közel fele alultáplált. Ezeken kívül rendkívüli problémát jelent a lányok korai házassága, az ebből adódó túl korai gyermekvállalás, de a lányok és nők közbiztonsága sem megoldott."

150 évvel ezelőtt még elégették az özvegyet férje halotti máglyáján

"A fent említett problémák természetesen nem új keletűek, India évszázadok óta küzd ellenük, sőt az elmúlt körülbelül 200 év sok változást hozott. 1829-ben betiltották a szatí gyakorlatot, vagyis a feleség elégetését a férj halotti máglyáján. Mivel a 18. század folyamán a lányok átlagosan 8-9 évesen mentek férjhez, így megállapítottak egy minimum életkort, mint a házasság előfeltételét, így próbálva védeni a lányokat a túl korai szexuális kapcsolattól és gyermekvállalástól. A leányok túl korai férjhez adását leginkább vallási okokkal magyarázhatjuk: úgy gondolják, hogy az az apa, aki nem adja férjhez lányát, úgy annak minden egyes termékeny időszakában magzatgyilkosságot követ el, hiszen minden hónapban megfosztja a lányt a gyermeknemzés lehetőségétől. Ezen kívül egyéb, sokkal prózaibb okai is voltak a korai házasságnak. Minél hamarabb kerül a leány a férje családjához, annál könnyebben alkalmazkodik az új család szokásrendszeréhez, de a házasság a prostitúciótól is megvédi a lányokat: előfordul, hogy a tizedik életévüket betöltött hajadon lányok egyenesen a bordélyházakba kerülnek."

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Kislányokat, sőt kisfiúkat is eladnak prostituáltnak

"A gyermekprostitúció egyébként a fiúkat és a lányokat egyaránt sújtja. A gyerekeket gyakran egy kokainhoz hasonló anyaggal elkábítják, elrabolják, illetve az sem ritka, hogy az elszegényedő család eladja az egyik gyermeket háztartási alkalmazottnak, de sajnos a végcél egy nagyvárosi piroslámpás negyed. A gyermekprostitúció gyökereit a dévadászi rendszerben kell keresnünk, mely folyamán a fiatal lányokat felajánlották az isteneknek, így azok később szakrális prostituáltakká váltak. A szokást 1982-ben betiltották, de a törvényt megkerülve a szokás tovább folytatódott. A tradicionális gyökereken kívül rendkívüli gondot okoz az a nézet, miszerint a szűz leánnyal való szexuális aktus képes meggyógyítani a nemi betegségeket, így a fiatal lányokért többet fizetnek a kliensek."

Az egyre erősödő középosztálytól függ, hogy milyen változások következnek India életében

"Mindezek ellenére az ország igyekszik reagálni a fennálló helyzetre, és az egyre több törvényi szabályozással egyenlő jogokat és helyzetet teremteni a leányok számára is. Bár rendkívül nyomasztó képet mutat jelenleg India, de a változás szembeötlő az elmúlt évtizedekben. A nőket érő diszkrimináció okai a kultúrában és a szélsőséges szegénységben keresendők. A globalizáció és az oktatás hatására kialakulóban van egy erős középosztály, amely a társadalmi változások mozgatórugója, hiszen rendkívüli gazdasági erővel, és így egyben politikai erővel is bír. Indiában rendkívüli potenciál van, de hogy mennyire tud élni a lehetőségeivel, és mennyire képes az állampolgárai számára az egyenlő bánásmódot és a minőségi élethez való jogot biztosítani, az a következő években dől el" - mondta el az indológus szakértő.

India - ahol még a vécé is luxusnak számíthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130422-uj-noi-mozgalom-jott-letre-indiaban-az-elheto-es-higienikus.htmlMauritánia - egy ország, ahol minél hájasabb egy nő, annál kívánatosabbhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120507-mauritania-ahol-a-vekony-lanyokkal-szoba-sem-allnak.html"A házasság számunkra elérhetetlen vágyálom" - Férjről álmodoznak az indiai farkasember-nővérekhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120210-ferjrol-almodoznak-az-indiai-farkasembernoverek.htmlTorz arca miatt nincs felesége az indiai Elefántembernekhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111103-plasztikai-mutetre-var-az-indiai-elefantember.htmlEltávolították parazita ikertestvérét - túl van a műtéten a nyolc végtaggal született indiai kisfiúhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111006-tul-van-a-muteten-a-nyolc-vegtaggal-szuletett-indiai-kisfiu.htmlVilágrekord! 34 ujjal született egy indiai kisfiúhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110727-vilagrekord-34-ujjal-szuletett-egy-indiai-kisfiu.html94 évesen született gyermeke egy indiai férfinakhttp://www.life.hu/anyaskodj/kisbabadvan/20110103-94-evesen-szuletett-gyereke-a-egy-indiai-ferfinak.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.