Élve született a tatai kisbaba

halál élet hulladék Tata rendőrség születések igazságügyi orvosszakértő segítség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nyolchónapos fejlettségű kislányt szerda hajnalban találták meg holtan Tatán, hulladékgyűjtő konténerek között.

Újabb részletek derültek ki a Tatán holtan talált csecsemő ügyében. Az igazságügyi orvosszakértő szerint három-négy nappal ezelőtt élve született a nyolchónapos fejlettségű kislány - tudta meg az MTI a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Illusztráció

Léber Gabriella azt mondta: a gyermeket egy asszony hagyta a szemétgyűjtő edények között, hajnali öt óra tájban. A nő 35 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, vállig érő, világos hajú, normál testalkatú, a jobb lábát húzza. A keresett asszony farmernadrágot, zöld felsőt, krémszínű kabátot viselt, a fülében fekete fülbevaló volt. A rendőrség az ügyben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást, és a lakosság segítségét kéri az anya azonosításához.

Halott csecsemőt találtak Tatánhttp://www.life.hu/anyaskodj/20131016-halott-csecsemot-talaltak-tatan-hulladekgyujto-kontenerek-kozott-par-napja-szulethetett.htmlMegszállott vagyok - Így lett Annából gumilányhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130919-interju-dr-kodak-annaval-magyarorszag-gumilanyaval.htmlA szupersztárság kevés: szexikon akarok lenni!http://www.life.hu/anyaskodj/20130918-hiperszexualis-sztarok-ok-a-kovetendo-minta.htmlÍgy segíts a gyereknek, ha meghal a kutyusahttp://www.life.hu/anyaskodj/20130926-a-gyaszreakcio-tamogatasa-igy-segits-feldolgozni-a-gyereknek-a-hazikedvenc.htmlSzellő kitörli a múltat gyermekei életébőlhttp://www.life.hu/anyaskodj/20131014-szello-istvan-hirados-musorvezeto-eltiltotta-ikergyermekeit-potnagyszuleiktol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.