A Grammy-gála az év egyik legnagyobb vörös szőnyeges eseménye. A ruhák terén idén Katy Perry kottás ruhakölteményén kívül nem aléltunk el semmitől, sminkekből és frizurákból azonban találtunk pár olyat, melyekből bárki ihletet meríthet. Hollywoodi glamúr, natúr ajkak és visszafogottság – nagyjából ez jellemezte a sztárok stílusát a vasárnap esti zenei díjátadón.

Lenyalt frizurák

Iggy Azalea meglepően visszafogott szettjéhez 2014-ben nagyon trendi, vizes hatású frizurát választott, sminkben pedig a natúrra voksolt. Jól állt neki ez a korábbinál szolidabb stílus! A natúr ajkakat és a lenyalt frizurát választotta Zendaya Coleman is, aki egy füstös szemsminkkel tette vagányabbá az összképet.

Akiknek a kisujjukban van a sminkelés

Taylor Swift jól tudja, mivel teheti még előnyösebbé az arcát: a belső szemzugba felvitt gyöngyházfényű szemfesték remekül kiemelte a sztár kék szemeit. A málnaszínű rúzs pedig hab volt a tortán. Rita Ora orgonalila, füstös szemsminkjét is imádtuk, és azt is jól tette a szőkeség, hogy ezúttal a vérvörös rúzs helyett egy jóval lágyabb színt választott. A matricás körmöket azonban már túlzásnak tartjuk.

Fonatok itt-ott

Idén a fonatok még mindig ott tanyáznak a slágerfrizurák között, a Grammyn azonban nem kaptak nagy hangsúlyt. Colbie Caillat egy-egy vékony fonatot rejtett el a fejtetőre halmozott kontyába, Sara Bareilles pedig az igen kócos fürtjei közé készíttetett néhány apróbb, fonott tincset.

Hollywoodi glamúr

Anna Kendrick oldalra fésült, a hollywoodi aranykort idéző hullámokkal hódított a gálán, és így tett Miranda Lambert is, aki tűzpiros ajkakkal koronázta meg a szettjét. A türkizköves fülbevalóért egyszerűen odáig vagyunk – remekül mutat ez a szín a pirossal.

A díjátadó legszebbje

Számunkra abszolút Katy Perry nyerte a stílusharcot a vörös szőnyegen. Mesterien megkomponált, hatalmas balerinakonty a fejtetőn, rózsás smink, puncsszínű körmök – az énekesnő egyszerűen meseszép volt!